Oroszországban olyan szabályokat készülnek elfogadni, amely alapján államosítani lehet töredék áron az „engedetlen” nyugati vállalatok vagyonát, és megnehezíti számukra az ország elhagyását. Ez egyértelműen az amerikai és európai szankciókra adott válaszlépésnek tekinthető – írja a Financial Times.

A Kreml a múlt héten titokban utasította a törvényhozást a nyugati eszközök nyomott áron történő kisajátítását lehetővé tevő jogszabályok meghozatalára. Ennél is szigorúbb intézkedésekről is tárgyalnak, hogy teljes mértékben államosíthassák a kiszemelt vállalatcsoportokat - állítják az ügyhöz közelálló források.

A brit lap bennfentesekre hivatkozva azt írja, Putyin gazdasági csapata azt akarja, hogy az államosítással való fenyegetés része legyen egy jutalmazó-büntető módszernek. Ennek célja, hogy megbüntesse az orosz vagyontárgyakat lefoglaló nyugati országokat, miközben jutalmazza azokat, amelyek a Kreml szabályai szerint játszanak. nehéz ebből a szempontból megítélni, hogy az országban jelentős kitettséggel rendelkező magyar cégek, mint például az OTP és a Richter ezen a skálán hol helyezkednek el. Különösen úgy, hogy a magyar kormány látványosan igyekszik fenntartani a jó kapcsolatokat Oroszországgal azután is, hogy az megtámadta a szomszédos Ukrajnát.

A bizalmas Kreml-rendelet, elsőbbségi jogot biztosítana az orosz államnak arra, hogy jelentős árengedménnyel megvásároljon minden eladásra szánt nyugati eszközt. Putyin múlt héten aláírt, a kabinetjének címzett rendelete azt is előírja, hogy a nyugati eszközök minden orosz magánvásárlójának teljes mértékben orosz tulajdonban kell lennie, vagy úgy kell értékesíteni azokat, hogy a vétel során ki legyen zárva az összes külföldi részvényest. Ez tovább nehezíti az esetleges kivonuláson gondolkodó cégek helyzetét.

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a nyugati befektetők és vállalatok „több mint szívesen látottak” Oroszországban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy voltak köztük olyanok, amelyek a fizetések folyósítását, vagy egyszerűen úgy döntöttek, hogy hatalmas veszteséggel elhagyják az országot.

Ha egy cég nem teljesíti a kötelezettségeit, akkor természetesen az „engedetlen” vállalatok kategóriájába kerül. Elbúcsúzunk ezektől a cégektől, az pedig, hogy ezután mit teszünk a vagyonukkal, a mi dolgunk

– mondta Peszkov.

Áprilisban Oroszország átvette a finn Fortum és a német Uniper helyi leányvállalatait, válaszul arra, amire „az orosz vagyon külföldi illegális kisajátításaként” hivatkozott .