Sullivan orosz újságíróknak elmondta, hogy a stabil és kiszámítható kapcsolatok kiépítése érdekében kíván tevékenykedni. Azt hangoztatta, hogy a két országnak együtt kell működnie azokon a területeken, ahol ez kölcsönösen érdekük, azokról a kérdésekről pedig, amelyekben nézetkülönbségek mutatkoznak, nyílt és őszinte párbeszédet kell folytatniuk egymással. Hozzátette, hogy amerikai nagykövetként továbbra is síkra fog szállni a demokráciáért, az emberi jogokért és a sajtószabadságért - idézi az MTI.

Anatolij Antonov washingtoni nagykövet vasárnap repült vissza az Egyesült Államokba, és hétfőn lépett szolgálatba az amerikai fővárosban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel június 16-án Genfben megtartott csúcstalálkozó után jelentette be, hogy a washingtoni orosz és a moszkvai amerikai nagykövet visszatér állomáshelyére.

Az orosz-amerikai kapcsolatokban jelentős lehűlést okozott Biden egy márciusi televíziós interjúja, amelyben az amerikai elnök igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, vajon gyilkosnak tartja-e Putyint. A két misszióvezető ezután utazott haza konzultációra, ami a viszony megromlásának szembeötlő jele volt.

QP | Quality Placement