Borul Merkel mesterterve - öldöklő harc indult

A német konzervatív kormánypárt újabb tartományi választási veresége után alig titkolt verseny indult a párt vezetői pozíciójáért, amely egyben a kancellárjelölt posztja is. A CDU jelenlegi elnökének rosszul áll a szénája.
Komócsin Sándor, 2019. november 4. hétfő, 12:14
Fotó: AFP / John MACDOUGALL

Friedrich Merz a CDU 2018. őszi-téli elnökválasztásának egyik vesztese, Jens Spahn egészségügyi miniszter, aki ezen a szavazáson harmadik lett, és Armin Laschet, a legnépesebb német tartomány Észak-Rajna-Vesztfáia miniszterelnöke. Ők azok a CDU-s politikusok, akik kihívást intézhetnek Annegret Kramp-Karrenbauerrel (képünkön), a párt jelenlegi elnökével és egyben kancellárjelölt-várományosával szemben - derül ki a Reuters és a Financial Times (FT) tudósításaiból. Merz a napokban kapott egy nagy piros pontot, de Spahn is rendületlenül nyomul kihasználva miniszteri posztját.

Fordult a kocka?

Merz, aki a CDU parlamenti frakcióvezetője volt, 2009-ben kivonult a politikából, és vállalati jogászként folytatta pályafutását. Tavaly ősszel klasszikus konzervatív jobboldali programmal beszállt az a CDU pártelnök-választási versenyébe, ám AKK mögött csak második lett. Programja alapján a párt nagy öregje, Wolfgang Schäuble volt pénzügyminiszter kedvence, ám ez kevés volt a győzelemhez, minthogy az inkább centrista AKK viszont Angela Merkel kiszemelt utódja.

Egy év alatt azonban nagyot fordult a világ: egy friss közvélemény-kutatás szerint az emberek 31 százaléka jobbnak tartaná, ha ő vezetné a nagyobbik kormánypártot a 2021-es választáson - ami egyben azt is jelentené, hogy ő a kancellárjelölt -, míg Kramp-Karrenbauert csak 19 százalékuk látná szívesen ezen a poszton. A tavalyi pártelnökválasztáson ugyanez a felmérés 33-28 százalékra alakult AKK javára.

A pártok népszerűségi versenyének alakulását látva nem meglepő, hogy az emberek változást akarnak. A CDU támogatottsága a Bild heti felmérése szerint 27 százalékon áll, míg a kisebb kormánypárté, a szociáldemokrata SPD-é 16 százalékon, a bevándorlásellenes, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) párté pedig 15 százalékon. Merz szóvivője szerint a jogász-politikus a CDU november végi kongresszusán akar terveiről beszélni.

Nagy menetelés

Spahn, aki korábban Merkel legkeményebb bírálói közé tartozott, érdekes módon nem használta ki a párt gyenge türingiai tartományi választási szereplését arra, hogy tovább ostorozza a kormány és a párt vezetését. Szerinte a kormány mélyrepülését jó teljesítménnyel lehet megfékezni, például az ő szaktárcája esetén azzal, ha rövidülnek a kórházi várólisták. Spahn egészségügyi miniszterként 18 hónap alatt 18 törvényjavaslatot terjesztett elő. Az ellenzék éppen azért bírálja, hogy túl gyors a tempó, nem lehet kellő alapossággal megvitatni a kezdeményezéseit.

Bár kancellári ambícióiról nem beszél, folyamatosan jelen van a nyilvánosságban. Részben külföldi útjaival - nemrégiben például a német kórházakba és idősotthonokba igyekezett külföldön ápolókat toborozni -, részben belföldi teljesítményeivel - tárcája egyebek mellett új szabályokat vezetett be, hogy ösztönözzék a transzplantációs felajánlásokat. Ellenfelei szerint Spahn módszere, hogy nagy hírverést csap tevékenysége körül, miközben az eredményei szerények. Ő úgy látja önmagát, hogy bár jól ismerik a választók, nem igazán vált népszerűvé.

A pártelnök-kancellárjelölt megválasztására hatással lehet, ha megváltoztatják a szavazási szabályokat. Jelenleg a CDU kongresszusa dönt ebben a kérdésben, de a párt ifjúsági tagozata azt akarja, hogy a jövőben pártszavazást tartsanak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2019.11.04 18:53

@ekeke:
Hát ez az!
A németeknél nem tökéletes az egészségügy.
Sikerült kiszúrnod,jó szemed van.
De vajon ahhoz is elég jó, hogy azt is észrevedd, nálunk meg az egészségügy nagyon tökéletlen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.11.04 18:30

@totyika: A múltkor azt mondta, hogy 2021-ig akar maradni. Remélem most kirúgják és bebörtönzik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2019.11.04 18:18

@na4: Az NDK-ban vegyászmérnökként végzett Mutti már korábban kijelentette, hogy a ciklus végén már NEM AKAR,S NEM IS PEDÁLOZIK A KANCELLÁRSÁGRA.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.11.04 18:12

Alakul a szövetség, és a novemberi pártkongresszuson elzavarják a sötét némbert.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2019.11.04 13:53

Eddig úgy tudtam, hogy a milliónyi afrikai és arab kerítésmászó bajnok azért lett becsalogatva, hogy ne kelljen külföldre menni ápolókért. Vagy mégsem a munkaerőhiány volt a valódi oka a Európa elárasztásának?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html