Brexit: hamarosan lesz megegyezés?

Egyetértés van a felek között az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli viszonyrendszer feltételeinek 80 százalékáról, a brit uniós kilépéssel kapcsolatosan fennmaradó kérdésekről viszont fel kell gyorsítani az egyeztetéseket - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság brexitügyi főtárgyalója Brüsszelben.
Domokos László, 2018. július 20. péntek, 17:45
Fotó: MTI/EPA

Barnier a bennmaradó tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácsülését követően elmondta, Brüsszel és London között mindenekelőtt az ír-északír határellenőrzés ügyében kell megegyezésre jutni.

A brit kormány javaslatait tartalmazó, belső konfliktusokat is okozó fehér könyv számos olyan elemet tartalmaz, amelyről konstruktív párbeszédet lehet folytatni, több kérdésben azonban még mindig nincs előrelépés - írta az MTI.

A dokumentum "kérdések sorát" veti fel a gazdaság terén, meg kell vizsgálni, hogy a javaslatok működőképesek-e, az EU érdekeit szolgálják-e, illetve azt is, hogy összhangban vannak-e a huszonhetek által meghatározott irányelvekkel. Mindössze 13 hét van hátra az októberi EU-csúcsig, amikor megállapodásra kellene jutni a jövőbeli kapcsolatrendszerről.

Simon Coveney ír külügyminiszter arról számolt be, hogy az uniós főtárgyaló és több tagország képviselője is meglehetősen "langyos" fogadtatásban részesítette a brit javaslatcsomagot, amelyről ugyanakkor egyeztetést lehet folytatni.

Barnier csütörtökön Brüsszelben tárgyalt Dominic Raab új brexitügyi miniszterrel, aki ugyancsak a tárgyalások felgyorsításának szükségességét hangsúlyozta. Az Európai Bizottság eközben arra figyelmeztette a bennmaradó tagállamokat, hogy fokozzák felkészülésüket arra az esetre, hogy nem sikerül megállapodást kötni a rendezett brit kiválásról.

Még mindig nincsen bizonyosság, hogy sikerül időben megegyezésre jutni - írta a testület, amely szerint a kilépés minden esetben zavart okoz az EU-brit kapcsolatokban, például az ellátási láncokban.

Uniós források szerint a brit fehér könyv újabb példája annak, hogy az Egyesült Királyság megpróbálja "kimazsolázni" a belső piac számára előnyös részeit, és ez továbbra sem járható út, a bizottság azonban egyelőre tartózkodik a dokumentum nyílt és éles bírálatától, tartva a brit belpolitikai káosz súlyosbodásától, amely akár a Theresa May vezette jelenlegi kormány bukásához is vezethetne. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai szerint az úgynevezett kemény brexit hosszú távon mintegy 1,5 százalékkal vetné vissza az EU összesített GDP-jét.

HOZZÁSZÓLÁSOK