Brexit: kiderült, kik költöznek haza elsőként

Nem volt sok optimizmusra okot adó hete a Brexit híveinek július végén, bár néhány cég bővítéseket jelentett be Nagy-Britannia kereskedelmi státusának változásától függetlenül, több a rossz hírekről számot adó vállalat. Az ausztrálok ugyanakkor szedelőzködhetnek a hazaút előtt.
Napi.hu, 2016. július 30. szombat, 18:01

Az európai vállalatok tőzsdei gyorsjelentési szezonja hozott egy nagy rossz hírt a brit függetlenség híveinek, bár nem minden vállalat bánkódik a Brexit miatt - derül ki a Bloomberg Brexit Bulletinjából. A Lloyds Banking Group háromezer fős leépítése és évi 400 millió fontos költségcsökkentése egy rossz sorozat része. A cég részvényei idén elvesztették értékük negyedét és nagyot zuhantak a népszavazás után.

Ugyanakkor egy nappal korábban az amerikai McDonald's bejelentette, hogy ötezer új munkahelyet hoz létre a szigetországban 2017 végéig és a GlaxoSmithKline gyógyszergyártó is növelni akarja alkalmazottai számát Nagy-Britanniában.

A cégek olyan sok bejelentést tettek a kiválás nyomán, hogy a Bloomberg már külön oldalon követi ezeket. Ennek pillanatnyi összesítését tükrözi az alábbi ábra.


Találkozók

Theresa May brit miniszterelnök túl van hivatalos vizitjei legfontosabb állomásain (Berlin, Párizs, Róma, Belfast, Edinburgh), az újabb körben a Brexit-tárgyalások szempontjából kritikus kelet-közép-európai országokat keres fel. Pozsony után Varsóba látogat - a legtöbb vendégmunkás, 850 ezer az elmúlt 12 évben Lengyelországból érkezett Nagy-Britanniába.

Nyitott kérdés, hogy a kilépés megtörténte után megtarthatják-e szerzett jogaikat. Ez az ügy fontos részlete lesz a Brexitről folyó tárgyalásoknak - mondja Pawel Swidlicki, a londoni Open Europe kutatóintézet politikai elemzője. A lengyelek semmiképpen sem engednek abból az elvárásukból, hogy áttelepült honfitársaik megőrizhessék státusukat.

Bonjour Barnier

Szíven ütötte a Brexit-pártiakat, hogy az Európai Bizottság Michel Barnier-t nevezte ki az unió oldaláról főtárgyalónak. A francia politikus irányításával született az EU néhány erősen vitatott pénzügyi szabályozása és a britekkel olyan feszült viszonyban van, hogy egyes elemzők szerint kinevezés kifejezetten provokatív lépés az bizottság részétől.

Vannak akik úgy vélik, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jelezni kívánta, hogy a kilépési folyamatban mérsékelni akarják a londoni City befolyását az európai pénzügyi rendszerre. Márpedig a briteknek létkérdés, hogy ezt megvédjék.

Barnier nyájas, okos, nagy tudású tárgyaló fél lesz, aki jobban ért az ügyekhez, mint a brit miniszterek - véli Vince Cable liberális demokrata politikus, aki öt éven át volt a londoni kormány tagja.

Melyik modell?

May ugyan Rómában szerdán jelezte, hogy nem részesít előnyben egyetlen lehetséges forgatókönyvet sem Nagy-Britannia és az EU jövőbeni viszonyával kapcsolatban, ám a találgatások ettől még folytatódnak. Andrew Goodwing az Oxford Economics professzora 40 százalékos esélyt ad a WTO-modellnek, amelyben a szigetország a WTO szabályi szerint kereskedne Európával, így a szabad munkaerő-áramlás biztosításának elvárása nem vonatkozna rá.

Ennél valamivel kisebb sanszot, 37 százalékot ad arra, hogy szabadkereskedelmi egyezményt kötnek a felek és csak hat százalékra teszi a Norvég-modell esélyét, mert az magában foglalja a szabad munkaerő-vándorlás biztosításának követelményét is. A professzor szerint öt százalék az esélye annak, hogy el sem kezdődnek a kilépési tárgyalások.

Szomorúság

Szintén rossz hír a Brexit-híveknek, hogy a PricewaterhouseCoopers jelentése szerint a háztartások immáron arra számítanak, hogy a referendum eredményeként romlani fog a helyzetük. A fogyasztói bizalom a YouGov és a Centre for Economics and Business Research felmérése szerint hároméves mélypontra esett.

És a napokban egyértelművé vált az is, hogy az ausztrálok jobban járnak, ha hazatérnek a Brexit után. A kontinensnyi szigetre költözők száma a következő két évben évente 0,5 százalékkal lehet nagyobb a brit kilépés miatt - vélik a Macquarie Bank elemzői. Egyrészt azért, mert az ausztrál dollár felértékelődik a fonthoz képest, másrészt azért, meg az ottani munkaerőpiac ígéretesebb lehetőségeket kínál, mint a brit.

Kellett nekik
A 65 év feletti britek 60 százaléka Nagy-Britannia európai uniós kilépése mellett voksolt a június végi referendumon. Az összes többi korosztállyal összehasonlítva ez volt a leginkább Brexit-párti csoport - idézi két egymástól független exit poll eredményét a Bloomberg. Fájó iróniája a számukra győzelemmel végződött referendum utáni helyzetnek, hogy ez a népességcsoport függ a leginkább a nyugdíjaktól, amelyek finanszírozása megnehezült azóta, hogy Nagy-Britannia elindult az EU-ból kivezető úton.
A szigetországban általában a munkaadók befizetésein alapuló, a nyugdíjba vonulás után meghatározott havi járandóságot ígérő nyugdíjrendszerek működnek, amelyek pénzügyi alapokban tartják a pénzüket. Ezek együttes hiánya egyetlen nap alatt 80 milliárd fonttal, 900 milliárd fontra nőtt a népszavazás után - jelentette a Hymans Robertson tanácsadó cég. Egy hét alatt, július 1-jéig 935 milliárdra tágult a lyuk. A háttérben elsősorban a brit államkötvények, illetve a vállalati kötvények iránti kereslet zuhanása, s ezért hozamuk rekordalacsony szintre esése áll. Az nyugdíjalapok ugyanis - 2014-es adatok szerint - vagyonuk 47,5 százalékát kötvényekben tartják. Ennek ráadásul háromnegyede fontban kibocsátott értékpapír - derült ki az Investment Association 2015-ös éves összesítéséből.

HOZZÁSZÓLÁSOK