Brexit: Trump megkavarta az állóvizet

Vasárnapi brit lapértesülés szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas brexit-táborának vezetőivel tárgyalt titokban John Bolton, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. A brit kormány sem tudott róla.
Dzindzisz Sztefan, 2018. július 1. vasárnap, 12:55
Fotó: Shutterstock

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap forrásai szerint Bolton, aki a héten járt Londonban Donald Trump amerikai elnök július 13-án esedékes hivatalos nagy-britanniai látogatásának előkészítése érdekében, találkozott ugyan Sir Mark Sedwillel, Theresa May brit miniszterelnök nemzetbiztonsági kabinetjének vezetőjével, a Downing Street azonban nem tudott Bolton és a European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) nevű, a Konzervatív Párt alsóházi frakcióján belül létrejött erőteljesen EU-szkeptikus kampánycsoport megbeszéléséről - írja az MTI.

Az ERG követelései közé tartozik Nagy-Britannia teljes körű szakítása az Európai Unióval, bármilyen hivatalos jövőbeni vámjellegű és egyéb intézményes kapcsolatrendszer fenntartása nélkül. Ebben a kérdésben súlyos a megosztottság a brit kormányon és a Konzervatív Párton belül egyaránt. Az indulatokat jelzi, hogy Michael Gove környezetvédelmi miniszter, a keményvonalas brexit-tábor egyik frontembere megerősített hétvégi brit sajtóbeszámolók szerint dühödten összetépett egy kormányzati munkaanyagot, amely a saját miniszterelnöke által is pártolt megoldási javaslatokat tartalmazta az EU-val folytatott kereskedelem jövőbeni vámszabályozására. (A legrosszabbra készül Brüsszel.)

A The Sunday Telegraph értesülései szerint Bolton kijelentette a European Research Group frakciószerveződés tagjai előtt, hogy Trump "lelkesedik" a brexitért, és bízik abban, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnését követő két évben kétoldalú kereskedelmi megállapodást köthet.

A lap forrásai szerint Bolton és az ERG megbeszélésén kormányzati tisztviselők nem voltak jelen, és a kormány munkáját segítő köztisztviselői kar, a Civil Service tagjai "őrjöngnek", amiért kihagyták őket a találkozóról. Az újság által idézett kormányforrások szerint valószínűsíthető, hogy Trump személyesen is találkozik az ERG-frakciócsoport tagjaival londoni látogatásán. Trump nem először adott hangot annak a véleményének, hogy a brexit után az Egyesült Államok és London gyorsan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthat, és többször is egyértelműen elvetette elődje, Barack Obama ezzel homlokegyenest ellentétes álláspontját.

Obama elnökként tett utolsó londoni látogatásán, 2016 áprilisában gyakorlatilag kizárta, hogy a brit EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal. Nagy feltűnést keltő akkori kijelentése szerint Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig "a sor végére kerül", ha távozik az Európai Unióból.

A brit EU-tagságról nem sokkal később, 2016 júniusában tartott népszavazáson a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt. Donald Trump viszont már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia "nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül" az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon, és ezt elnökként is többször kijelentette.

HOZZÁSZÓLÁSOK