"Elnök úr! Hagyja már abba!"

Az amerikai cégek pénzügyi vezetői nagyon szeretnék, ha Donald Trump abbahagyná már az állandó tweetelést. Az elnök a hektikus megnyilvánulásaival szerintük csak fokozza a gazdasági élet kiszámíthatatlanságát.
Lovas-Romváry András, 2017. március 16. csütörtök, 12:30

A Duke University egy friss felmérése szerint az amerikai cégek gazdasági igazgatói szerint Donald Trump már azzal is javítani tudna az üzleti hangulaton, ha abbahagyná a Twitter használatát - írja a CNNMoney.

Donald Trump imádja használni a Twittert, mint kommunikációs csatornát, ugyanakkor nem egyszer olyan üzenteket is közöl a csatornán, amelyekből a piaci szereplők kikövetkeztethetik, mi lesz a kormány gazdaságpolitikája, vagy külpolitikája, s ez hogyan érinti majd az amerikai cégeket. Az elnök üzenetei nem egyszer okoztak már felfordulást a részvénypiacon, például amikor a Forddal, a General Motorsszal, vagy a Boeinggel kapcsolatos információkat közölt. A múlt héten a biotechnológiai és gyógyszercégek piacán váltott ki komolyabb eladási hullámot az elnök azon üzente, amiben megígérte, harcolni fognak a gyógyszerárak csökkentéséért.

A pénzügyi igazgatók elég egyértelműen foglaltak állást. Nem szeretik azokat az ingadozásokat és azt a bizonytalanságot, amelyet az okoz, ahogy az elnök kommunikál - írja John Graham, az egyetem professzora a 350 résztvevő megkérdezésével készített felmérés eredményéről. Ebben egyébként a válaszadók 67 százaléka szerette volna, ha az elnök abbahagyja a twitterezést.

Persze Trumpot nem nagyon érdekelte a felmérés eredménye, a jelek szerint esze ágában sincs abbahagyni a Twitter használatát, amellyel úgy érzi, ki tudja iktatni a hagyományos médiát a közvéleménnyel való kommunikációból. Néhány órával a Duke University felmérésének publikálását követően már egy másik felmérés adatait twittelte, amely szerinte azt mutatja, hogy a vezérigazgatók olyan optimisták, mint utoljára 2009-ben. Szerinte ez még javulni fog, ha nekilátnak a nagy adócsökkentéseknek és a felesleges szabályozók lazításának.

A Duke-féle felmérés is azt mutatta, hogy a pénzügyi vezetők 86 százaléka szerint a várható adócsökkentések nagyon jót tehetnek az amerikai gazdaságnak. Azonban voltak olyan kérdések is, amelyekben az elnökkel ellentétes állásponton voltak. A képzett külföldi munkavállalók vízumainak szigorítását például 85 százalékuk ellenezte, 64 százalékuk szerint a mexikói határra tervezett fal felépítése ellen volt. E mellett 68 százalékuk úgy gondolta, jobb lenne, ha jövőre, mandátuma lejártakor az elnök ismét Janet Yellent nevezné ki a Fed elnökének.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.03.16 13:00

Imádom, ahogy tvítel.

Gyors és hatékony - minden hazugságát el tudja mondani egy tvítben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html