Jó hír érkezett Németországból

Erőteljesen, az utóbbi csaknem két év legnagyobb mértékével bővült Németország exportja szeptemberben, ami némi megkönnyebbülést jelent azon széles körben osztott aggodalmak közepette, hogy Európa legnagyobb gazdasága recesszióba süllyedhetett a harmadik negyedévben.
Domokos László, 2019. november 8. péntek, 09:56
Fotó: Getty Images

A német statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatai szerint szeptemberben az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 1,5 százalékkal, 111,6 milliárd euróra, míg a behozatalé 1,3 százalékkal, 92,4 milliárd euróra emelkedett.

A kereskedelmi mérleg többlete 19,2 milliárd eurót tett ki, szemben az elemzők által várt 18,1 milliárd, illetve az augusztusban elért 18,7 milliárd eurós szufficittel.

Elemzők az export esetében 0,4 százalékos emelkedést, az importnál pedig stagnálást vártak az augusztusban mért 0,9 százalékos csökkenés, illetve 0,1 százalékos emelkedés után - írta az MTI.

A kiigazítatlan adatok szerint az idei év kilencedik hónapjában Németország exportja 114,2 milliárd eurót, importja pedig 93 milliárd eurót tett ki. Tavaly szeptemberhez képest az export értéke 4,6 százalékkal, a behozatalé pedig 2,3 százalékkal nőtt. A kereskedelmi mérleg 21,1 milliárd eurós többlettel zárt, míg egy évvel korábban 18,2 milliárd euró volt a szufficit.

A folyó fizetési mérleg egyenlege 25,5 milliárd eurós többletet mutatott szeptemberben az előző havi 17,3 milliárd euró után. Tavaly szeptemberben 18,9 milliárd eurót tett ki a többlet.

Az év első kilenc hónapjában a kivitel értéke 997,1 milliárd eurót, a behozatalé pedig 828,3 milliárd eurót tett ki, így a mérlegben 168,8 milliárd euró többlet alakult ki, míg a folyó fizetési mérleg 190,7 milliárd eurós többletet mutatott. Éves összehasonlításban az export értéke 0,9 százalékkal, az importé pedig 1,9 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi többlet 4 százalékkal csökkent, a folyó fizetési mérleg többlete viszont 6,0 százalékkal emelkedett.

Mintha új élet költözött volna a külkereskedelembe, ám idén a szeptember inkább kivétel volt a többi gyenge hónap között. Ráadásul a tengerentúli kereskedelemben a kockázatok kisebbek lettek, de nem tűntek el - kommentált az adatokat Jens-Oliver Niklasch, a Landesbank Baden-Württemberg közgazdásza.

Németország exportorientált feldolgozóiparára súlyos csapást mért a világgazdasági növekedésének gyengülése, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, illetve a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését övező bizonytalanságok sorozata. A német gazdaság negyedéves összevetésben 0,1 százalékkal zsugorodott április-júniusban, és a közelmúltbeli makroadatokból arra lehet következtetni, hogy valószínűleg a harmadik negyedévben is csökkenhetett a bruttó hazai termék.

HOZZÁSZÓLÁSOK