Bőven van még lőszere az amerikai jegybanknak

Az Egyesült Államok jegybankja továbbra is elkötelezett a minél nagyobb foglalkoztatási célok elérésében, és a gazdaság támogatásában, ezért továbbra is kész minden eszközét bevetni. Jerome Powell Fed elnök ezzel együtt ismét szólt az állami támogatás szükségességéről, mivel most épp a szolgáltatóipar omlik össze és ott kell a finanszírozás.
Rácz Gergő, 2020. november 5. csütörtök, 22:10
Fotó: AFP

Az Egyesült Államokban zajló feszült elnökválasztási folyamathoz képest nagyon békésnek hatott a Federal Reserve (Fed) novemberi kamatdöntő ülése. A döntéshozó testület meghagyta a 0 közeli szinteket, és a meglévő eszközvásárlási programjának keretin sem változtatott.

Jerome Poewll Fed elnök a döntést követő tájékoztatón megerősítette, hogy legalább a mostani szinten megmarad a Fed eszközvásárlása. Ez 120 milliárd dollár havi költést jelent.

Az aktuális kihívásokról azt mondta, hogy ez egy más jellegű válság, amikor nem arról van szó, hogy visszaesik a kereslet, hanem milliók egyik pillanatról a másikra munkanélküliek lesznek. Powell szerint erre eddig jók voltak a költségvetési válaszok a kormányok részéről, több ilyen kell

Hiszem, hogy lehet többet tenni, és meg is tesszük ha kell - mondta Powell.

Örül a Fed, hogy tendenciózusan javulnak a foglalkoztatási adatok, de nem azonos a javulás a szektorok között. Különösen a rosszul fizetett szolgáltató, vendéglátóipari szektorokban dolgozók járnak rosszul.

Szeptemberben is mondták, Powell most is megerősítette, hogy a 2 százalékos inflációs cél hosszútávú átlagcél legyen, ennek megfelelően a Fed továbbra is tolerálja az esetleges megugrást az árszintben.

HOZZÁSZÓLÁSOK