Megjött a fordulat, csak nem ott, ahol várták

A britek immáron inkább maradnának a Európai Unióban, mint hogy országuk válási megállapodás nélkül távozzon onnan, ami padlóra küldené az Egyesült Királyság gazdaságát. Folyamatosan erősödik egy újabb függetlenségi népszavazás támogatottsága is, ám még mindig kevesebben támogatják ezt, mint ahányan ellenzik.
Komócsin Sándor, 2018. július 18. szerda, 18:57

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a britek megijedtek attól a lehetőségtől, hogy országuk egyik napról a másikra teljesen függetlenné válik az Európai Uniótól. Többségük két évvel ezelőtt még éppen erre szavazott és a kemény brexit pártján álló konzervatív politikusok most is efelé taszigálják az Egyesült Királyságot - emlékeztet a CNBC.

A YouGov közvélemény-kutató intézet három választási lehetőséget adott a megkérdezettnek: maradjon-e az ország az EU tagja, vagy lépjen ki az EU-ból egy válási megállapodással, vagy hagyja hátra az uniót ilyen egyezség nélkül. Az első lehetőségre a válaszadók fele, a másodikra 17, a harmadikra 33 százalékuk válaszolt igennel.

Nagy különbség

Ezek azonban csak az emberek elsődleges preferenciáit tükrözték. Ha figyelembe vesszük, hogy a három lehetőségből mit támogattak a második helyen, és ennek alapján szétosztjuk a legkisebb támogatottságot kapott opcióra szavazó válaszadókat, akkor az jön ki, hogy a maradásra (első vagy második helyen) a megkérdezettek 55 százaléka mond igent, míg a távozásra 45 százalékuk.

A három választási lehetőséget felkínáló referendum lehetősége - amit Justine Greening volt konzervatív miniszter vetett fel - nem nyerte el az emberek tetszését. Csak 36 százalékuk venne részt szívesen egy ilyen népszavazáson, míg 47 százalékuk ellenzi az ötletet.

Ezzel egyidejűleg egy újabb függetlenségi népszavazás kiírását a válaszadók 40 százaléka támogatná, ami három százalékponttal több a június végi aránynál. Ugyanakkor 42 százalékos aránnyal még mindig többségben vannak az újabb referendumot elutasítók.

Előnyben az ellenzék

A felmérésből az is kiderült, hogy az ellenzéki Munkáspártra az emberek 41 százaléka adná a voksát, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, míg a kormányzó konzervatívokra csak 36 százalékuk. (Nagy-Britanniában tisztán a győztes mindent visz elvén alapuló, azaz a lehető legkevésbé arányos választási rendszer üzemel.)

A szakértők ezt az eredményt a kormány egyhetes vesszőfutásának tudják be. Theresa May miniszterelnök új brexitterve, amely részben, az áruk forgalmazása terén a EU vámuniójában tartaná az Egyesült Királyságot elfogadhatatlan a kemény brexit híveinek. A hozzájuk tartozó miniszterek egy része lemondott és a legutóbbi parlamenti szavazáson olyan módosító indítványokkal egészítették ki a koncepciót, amelyek gyakorlatilag kizárják a vámunió minden formáját, azaz az ellenkezőjére fordítják a stratégiát. (Johnson szerint May alkalmas miniszterelnök a brexitre - ezt a cikket olvasta?)

Felejtsék el!

Az egyik ilyen módosítás, amely szerint szét kell választani az EU és az Egyesült Királyság áfakivetési és -elszámolási rendszerét, kicsapta a biztosítékot a British Chamberes of Commerce (BCC) szakmai kamaránál, amely szerint ez a lehetőség időzített bomba. Részben azért, mert a különböző áfákból fakadó különböző árak miatt óriási csempészet alakulhatna ki emiatt az ír-észak-ír határon, amit csak pengés drótkerítés felhúzásával lehetne megállítani.

Részben pedig azért, mert így a bri-EU határt átlépő termékekre azonnal ki kellene vetni az áfát - ahelyett, hogy a jelenlegi rend alapján utólag, az értékesítés után számolnák el azt -, ami azzal járna, hogy a cégeknek meg kellene előlegezniük az adó befizetését. A BCC szerint sok kisebb vállalat kellő tőke hiányában nem lenne erre képes és a nagyok is pokolba kívánnák, hogy az áfafizetés köti le a pénzüket.

A miniszterelnök elkerülte a legnagyobb veszélyt, nevezetesen, hogy a parlament kötelezze kormányát az EU és az Egyesült Királyság vámuniójának fenntartására, ha január végéig nem sikerül válási megállapodásra jutnia az EU-val, ami fordulat lett volna ahhoz képest, hogy a kormány a lehető legnagyobb függetlenség visszaállításának pártján áll. Ugyanakkor a szavazók és a vállalati kamarák hangulata egyre határozottan átfordulni látszik a függetlenségtől az EU-tagság fenntartása felé.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.07.18 19:48

"immáron inkább maradnának"

Ezt immáron szinte naponta "bejelenti" az igazmondó Napi.hu, a megbízható, pártatlan, brexit-szavazás eredményét - vagy legalábbis az ellenkezőjét - pontosan "előrejelző" "közvéleménykutatókra" hivatkozva...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html