A 71 megkérdezett elemzők csaknem 90 százaléka aggasztónak tartja az amerikai elnök által az acél és az alumínium importjára bejelentett vámokat, ami szerintük akár szélesebb körű kereskedelmi háborúba is torkollhat. A válaszoló szakértők mintegy harmada szerint "igen aggasztó" a büntetővám.

A szakértők csaknem 80 százaléka úgy vélte továbbá, hogy az importvám több kárt okoz az amerikai gazdaságnak, mint amennyi nyereség származhat belőle - írta az MTI.

Az elemzőket megkérdezték arról is, milyen kamatdöntést várnak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől: az összes megkérdezett szakértő egyetértett abban, hogy a jövő héten szerdán befejeződő kétnapos ülésen az alapkamat emeléséről döntenek, 25 bázisponttal 1,75 százalékra.

A szakértők szerint az év végére az alapkamat 2,50 százalékra emelkedik. A válaszadók többsége szerint a jövő heti kamatemelést még további három követi az idén. Eddig a szakértők többsége 2018-ra összesen három kamatemeléssel számolt. Véleményük az egyre javuló foglalkoztatási adatokra változott meg.

A fotó forrása: David McNew/Getty Images North America/AFP.