Indulhat a nagy buli Kubában

Alig néhány órával az USA és Kuba viszonyának normalizálásáról szóló bejelentés után a sajtó már azt találgatja, lehet-e újra a karibi szigetország az amerikai turisták paradicsoma.
Napi.hu, 2014. december 18. csütörtök, 13:53
Fotó: Reuters

Lehet-e az amerikai utazási irodák következő nagy ajánlata ügyfeleiknek a selymes kubai tengerparti üdülés? - teszi fel a kérdést a MarketWatch azt követően, hogy Barack Obama amerikai elnök, illetve Raul Castro kubai államfő bejelentette: véget akarnak vetni a két ország 55 éve tartó hidegháborújának. Obama legkésőbb elnöksége végére, 2017 elejére le akarja zárni a folyamatot.

A tervek szerint a felek kölcsönösen megszüntetnék a turisztikai és pénzügyi korlátozásokat. Obama ugyan kapott bírálatot és dicséretet is a kongresszusi képviselőktől a nyitással kapcsolatban, ám a közvélemény mellette áll. Ebben az ügyben az amerikaiak 55-60 százalékának támogatására számíthat, csak a kommunistafaló 30 százalék utasítja el a jég feltörését.

Tiltott gyümölcs

A blokád végét jelentő politikai megállapodás ugyan nem oldja fel teljesen a turisztikai korlátozásokat, azaz elvileg nem teszi lehetővé a pusztán nyaralási célú utazásokat Kubába, ám nyit egy kiskaput, ugyanis - számos más ok mellett - lehetővé tesi a családi látogatásokat, a vallási, a művelődési vagy az újságírási célú utazásokat. Az utazási irodák abban bíznak, hogy végül teljesen feloldják az idegenforgalommal kapcsolatos korlátozásokat, így felszabadul a kubai turisztikai piac. Ezt a várakozást támasztja alá, hogy felek bejelentése szerint nagykövetséget nyitnak egymás fővárosában.

A szakemberek összességében arra számítanak, hogy az amerikaiak szívesen keresnék fel Kubát. Számos érvük van emellett. Az első, hogy a több mint fél évszázados elszigeteltség miatt egyfajta tiltott gyümölcs lett Kuba - mondta a MarketWatchnak Steve Loucks, a Travel Leaders utazási ügynökség szóvivője. Korábban megkérték az értékesítőiket, hogy mérjék fel az érdeklődést. Ez azt az eredményt hozta, hogy a potenciális ügyfelek 55 százaléka elutazna Kubába, ha tehetné.

Hajók régen és ma

Loucks és más szakemberek is úgy látják, hogy a tiltott gyümölcs feeling, illetve a homokos tengerpartok mellett számos más érv is szól a szigetország mellett. Ezek egyike Kuba közelsége az USA keleti partjához, a másik az ország óriási történelmi hagyományai, amelyek egészen Amerikai felfedezésééig, Kolumbusz partra szállásig nyúlnak vissza.

A kedvező fekvés vonzóvá teszi Kubát az üdülőhajóknak is - fejtegeti Carolyn Spencer Brown, a Cruise Critic internetes portál főszerkesztője. Ezen a tényen az sem változtat, hogy időre van szükség e lehetőség kihasználásához, ugyanis a szigetország kikötői egyelőre nem alkalmasak az ilyen hajóóriások kikötésére. Ha az infrastruktúrát megteremtik, akkor Kuba pariba kerülhet a Bahamákkal - igaz, ez sokaknak nem hangzik valami pozitívan, ugyanis az utóbbiról azt tartják, hogy a rengeteg turista miatt túlzsúfolttá vált.

Muszáj megnézni!

További érv a nagy idegenforgalmi lehetőségek mellett, hogy valójában Kuba már az elmúlt években is turistaparadicsommá vált. Idén szeptemberig 2,2 millió látogató kereste fel a szigetországot - derült ki a Caribbean Tourism Organization adataiból. Ezzel a Dominikai Köztárság után a második legnépszerűbb karibi célországgá vált. Köszönhetően Obama korábbi enyhítéseinek sok amerikai is eljut Kubába.

Carolyn Spencer Brown szerint a lényeg az, hogy a karibi szigetország azok közé a turisztikai célpontok közé tartozik, amelyek eddig lényegében zárva voltak az utazást kedvelők nagy többsége előtt. Olyan hely, ahova mindenki el szeretne jutni legalább egyszer az életében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

unortodox, 2014.12.18 14:57

...Kubánsak van esélye ,hogy jól jöjjön ki egy változásból...,de csak ha nem egy kollaboráns banda vezényli le ,és teszi játék -.és kurva barlanggá !!...nagyon le kell ezt kontrolálni!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html