Közeleg a brit népszavazás - megszólalt a francia jegybankelnök

Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból súlyos gazdasági kockázatokkal járna Európa számára - jelentette ki a francia jegybank elnöke, François Villeroy de Galhau, aki a német Welt am Sonntag lapnak adott interjúban egyúttal védelmébe vette az EKB monetáris politikáját.
MTI, 2016. június 12. vasárnap, 11:17

Amennyiben az Egyesült Királyságban a többség június 23-án a kilépés mellett szavaz, annak súlyos következményei lehetnek - mondta a francia jegybank elnöke. "Ha szerencsétlen módon bekövetkezne a Brexit, az rövid távon fel tudná borítani a pénzpiacokat" - fogalmazott, hozzátéve: a későbbiekben pedig felvetődhet majd az a kérdés is, hogyan lehet egyáltalán pénzügyi műveleteket végrehajtani az uniós belső piacon.

Nagy-Britannia nem tagja ugyan az euróövezetnek, számos közgazdász szerint azonban kilépése az Európai Unióból visszavetné a gazdasági növekedést és negatív hatással lenne az Európán belüli kereskedelmi forgalomra és a tőkeáramlásra.

"Az Európai Központi Bank (EKB) azonban ura a helyzetnek". Zérókamat-politikával és államkötvény-vásárlásokkal, illetve újabban vállalati kötvények vásárlásával is igyekszik felpörgetni a gazdasági aktivitást, ami az intézkedés bírálói szerint túllépi mandátuma kereteit.

A francia jegybankelnök azonban az interjúban védelmébe vette Mario Draghi EKB-elnök által követett politikát, mondván "Németország az egyetlen ország a világon, amelyik komolyan úgy gondolja, hogy az EKB monetáris politikája azért olyan amilyen, mert az elnöke olasz". Az EKB-nak nagyobb gondot kellene fordítania politikájának az elmagyarázására.

A nagy kereskedelmi bankok körében is növekszik az elégedetlenség az EKB monetáris politikájával szemben. A Deutsche Bank elemző szerint például "hét évnyi egyre aggresszívebb monetáris politikai intézkedések után egyre világosabban látszik, hogy a mennyiségi monetáris lazító intézkedések további bővítése és a zérókamat-politika már az euróövezet hosszú távú stabilitását veszélyezteti". Robert Halver, a Baader-Bank tőkepiaci szakértője pedig a vállalati kötvények vásárlásával kapcsolatban megjegyezte, hogy "még ez a huszárvágás sem lesz képes fordulatot hozni a vállalati beruházásokban az euróövezetben".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

enapi@citromail.hu, 2016.06.12 12:36

Ugyan olyan embargót kell beveztni Anglia ellen ha kilép mint Oroszországgal szemben. A visszalépést szigorú feltételekhez kötni: euró, Alapjogi Charta, Schengeni Egyezmény, eddigi engedmények - pl. KAP előjogok - eltörlése.
Ha bírja, hajrá! Ha nem fizessen a kisfiúcska.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html