Meglepetést okozott Amerika

Az első becslésnél és az elemzői várakozásoknál is jóval erősebb ütemben nőtt az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben - írja az MTI az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézetének (BEA) adataira hivatkozva.
Szász Péter, 2017. augusztus 30. szerda, 16:11

Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) 3,0 százalékkal bővült április-júniusban az előző év azonos időszakával összevetve.

Elemzők 2,7 százalékos növekedésre számítottak az első becslésben szereplő 2,6 százalék helyett. Az első negyedévben még 1,2 százalék volt az éves GDP-növekedés.

A második negyedévben a gazdasági növekedést a lakossági fogyasztás és a magánbefektetések hajtották, míg a kormányzati kiadások és beruházások csökkentek.

A hazai össztermék több mint kétharmadát adó személyi fogyasztás 3,3 százalékkal, a magánbefektetések pedig 3,6 százalékkal - ezen belül a vállalatok kiadásai 6,9 százalékkal - nőttek a második negyedévben, míg az export 3,7 százalékkal, az import pedig 1,6 százalékkal bővült. A kormányzati kiadások és befektetések 0,3 százalékkal estek vissza.

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 4,0 százalékkal, 189 milliárd dollárral 19 ezer 246 milliárd dollárra emelkedett a második negyedévben az előző negyedévi 3,3 százalékos, 152,2 milliárd dolláros bővülés után.

Az idei első fél évben 2,1 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság éves összevetésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK