"Ó, ez az utolsó látogatása Németországban anélkül, hogy vízumot kellett volna kérnie" - fogadta egy magas rangú berlini tisztviselő vaskos tréfával Gideon Rachmant, a Financial Times (FT) publicistáját. Az újságírónak azonban az volt a tapasztalata, hogy a német vezető körök a fekete humoron kívül nem tesznek megjegyzéseket brit kollégáikra. Sőt, alig van gondjuk az Egyesült Királysággal vagy miniszterelnökével, Boris Johnsonnal. Ami azt illeti más valaki irritálja őket igazán, mégpedig Emmanuel Macron francia államfő.

Mindennek nem az az oka, hogy Johnsont, akit a brit kilépés egyik atyjának tartanak, hirtelen mélyen megkedvelték volna vagy úgy gondolnák, hogy a brexit jó dolog. Arról sincs szó, hogy Marcont megutálták volna, pusztán úgy tűnik, immár letudták a britek távozását, már nem dühösek rájuk emiatt. Ugyanakkor az EU alapját jelentő francia-német kényszerházasságból az utóbbi időben inkább a kényszerűségen van náluk a hangsúly, mint a házasságon. A válás lehetetlen, de a partner egyre idegesítőbb.

Belenyugodtak

Angela Merkel kormánya láthatóan elfogadta, hogy a brexit elkerülhetetlen, és azon van, hogy Európa a lehető legkisebb áldozatok árán letudja a szakítást. Ezért pozitívan értékelik, hogy Johnson képes volt átpasszírozni egy parlamenti szavazáson brexitmegállapodását és egyenes viselkedése miatt könnyebben kijönnek vele, mint elődjével, Theresa Mayjel. Abban bíznak, hogy a brit kormányfő a választások után végül nyélbe ütheti a kilépést, ha nem lenne meg ehhez a parlamenti többsége, akkor újabb huzavona venné kezdetét, aminek nem örülnének Berlinben.

Már sem izgatja a német vezetést különösebben, hogy Johnson és brexiter barátai el akarják távolítani a brit gazdasági szabályozást az uniós standardoktól. "Mi más értelme lenne a függetlenségnek?" - lamentált az FT cikkírójának egy tisztviselő. Legfeljebb azon aggódnak, hogy továbbra sem értik milyen bonyolult folyamat a két fél kereskedelmi viszonyának újratárgyalása, s ezért felkészületlenül vennének részt - ha a január végén kilépnek - az ezzel kapcsolatos jövőre esedékes egyeztetéseken.

Hiányozni fognak

Az FT cikkírója úgy látja, hogy a berlini elit túllépett azon is, hogy az Egyesült Királyság távozása miatt Németországnak többet kell majd befizetnie az EU közös kasszájába. Ezzel kapcsolatban igyekeznek majd ragaszkodni ahhoz a szabályhoz, hogy ez a büdzsé ne legyen nagyobb az EU GDP-jének egy százalékánál. Így is azzal számolnak, hogy Németország éves befizetése 10 milliárd euróra nő.

De nem is az a legnagyobb gond, hogy pótolni kell a hiányzó brit befizetés túlnyomó részét, hanem az, hogy az Egyesült Királyság kormánya korábban élharcosa volt az uniós költségvetés korlátozásának. Harcosan tiltakoztak a keretösszeg minden emelése ellen. Ahogy egy német tisztviselő fogalmazott,

egyfajta "baromságkontrollként" viselkedtek, azaz ha valaki előállt valamilyen elborult ötlettel - és ez a mindenkori francia elnököktől sem volt idegen -, akkor a britek mondtak egy nagy NEM-et.

"Nekünk meg se kellett szólalnunk, ők vitték el a balhét azért, hogy skótok voltak" - derült ki az FT publicistáját vendégül látó egyik diplomata szavaiból.

Bezzeg Macron

Macron bezzeg az elmúlt időszakban tett néhány megjegyzést a NATO-ra - a legtöbbet idézett szöveg szerint a katonai szövetség agyhalott, mivel az USA egyoldalúan vonta ki csapatait Szíriából, amivel lehetővé tette, hogy Törökország megszállja déli szomszédja területének egy részét -, amit megdöbbenéssel fogadtak Berlinben. Nem is az volt a gondjuk, hogy nem értenek egyet a francia államfő mondandójával, hanem inkább az, hogy a nagy nyilvánosság előtt "dobja a szemétbe" a NATO-t.

Emellett idegesíti a németeket, hogy Macron elkezdett egyéni orosz politikát folytatni a német fél kihagyásával, kivívva Lengyelország és más kelet-középé-európai országok bosszúságát. Berlinben úgy vélik, ez nagyobb gond nekik, hiszen az ideges szomszédok hozzájuk vannak közel, konkrétan Lengyelország esetén 80 kilométerre a német fővárostól. Egyesek mindezek alapján egyfajta "intelligensebb trumpizmust" látnak a francia államfő fellépésében annak alapján, hogy nem egyeztet másokkal, meglepetéseket okoz, amivel destabilizálja a nemzetközi kapcsolatokat.

Mindezek az FT publicistája szerint sajátos ellentmondáshoz vezetnek. Miközben a britek EU-tagságuk idején fél évszázadon át úgy érezték, hogy a bensőséges viszonyban lévő franciák és németek kirekesztik őket a döntésekből, kilépésük nyomán gyengülhet ez a különleges viszony. Londont szokták azzal vádolni, hogy a sok kivétel, amit az uniós szabályok betartása alól szerzett és a sok kekeckedés, amely jellemző volt az EU-s ügyekben való részvételükre, gyengíti az uniót, ám most azt látjuk, hogy a távozásuk lazítja fel Berlin és Párizs kapcsolatát, ami gyengíti az EU-t.