Az EU-s főtárgyaló is elkapta a vírust

Az Európai Unió brexit-ügyi főtárgyalója is elkapta a koronavírust.
Lovas-Romváry András, 2020. március 19. csütörtök, 13:28
Fotó: AFP - képünk illusztráció

A 69 Michael Barnier csütörtök délelőtt egy Twitter posztban jelentette be, hogy elkapta a koronavírust. Jól van és jó hangulatú - mint arról tájékoztatott a CNBC.com. Mint írja, követi az előírásokat és karanténba került munkatársaival együtt.

Barnier azóta vezeti a brexit ügyében a tárgyalásokat az Európai Unió részéről, amióta Nagy-Britannia benyújtotta hivatalosan is kilépési szándékát. Szintén ő vezeti a tárgyalások második fázisát, amely ebben a hónapban vette kezdetét, s amelynek célja az lenne, hogy egy kereskedelmi egyezményt hozzon az EU és Nagy-Britannia tető alá még az év vége előtt. Elvileg a tárgyalásoknak ezen a héten is lett volna fordulója Londonban, azonban ez elmaradt, mert az érintet tisztségviselők nem tudtak utazni a bejelentett korlátozások miatt. Eredetileg azt tervezték, hogy videokonferenciát tartanak, azonban erre végül nem került sor.

Nagyon sok szakértő arra számít, hogy a brexit határidejének a kitolása elkerülhetetlen lesz a járvány okozta helyzet miatt, s azért, mert az érintett kormányoknak más kérdésekre kell e helyett koncentrálnia. A brit kormány azonban eddig azt állította, ragaszkodnak ahhoz, hogy a kilépés ne szenvedjen további késedelmet. Boris Johnson brit miniszterelnök az alsóházban szerdán azt mondta, a januárban elfogadott törvények szerint a kormány büntethető akkor, ha további halasztásért folyamodik.

HOZZÁSZÓLÁSOK