Ilyen állapotban várja a brexitet a brit gazdaság

Gyorsult a brit gazdaság növekedése az idei első negyedévben a pénteken ismertetett második becslés szerint - írta az MTI.
Szepesi Anita, 2019. június 28. péntek, 13:31
Fotó: AFP

A brit statisztikai hivatal (ONS) részletesebb adatokra alapozott számításai alapján a brit hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal volt magasabb 2019 első három hónapjában, mint a tavalyi utolsó negyedévben. A brit gazdaság teljesítménye 2018 negyedik negyedében 0,2 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben.

Az idei első negyedévi GDP-érték 1,8 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakban mért szintet. Egy negyedévvel korábban 1,4 százalékos volt az éves összehasonlításban számolt negyedéves GDP-növekmény.

A statisztikai hivatal második növekedési becslése megfelelt a májusban ismertetett, részleges adatok alapján számolt előzetes becslésnek. Azóta viszont a brit gazdaság aktivitásának jelentős lanyhulására utaló számok is nyilvánosságra kerültek: az ONS minapi bejelentése szerint a GDP-érték áprilisban 0,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy hónappal korábban.

Ez volt a második havi visszaesés a brit gazdaságban egymás után: a hazai össztermék márciusban 0,1 százalékkal csökkent. Ez nem azt jelenti, hogy a brit gazdaság recesszióban lenne. A konszenzusos meghatározás alapján ugyanis akkor kerül egy gazdaság recesszióba, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP-érték.

Negyedéves összevetésben a brit gazdaság továbbra is növekszik, bár az áprilissal zárult három hónapos időszakban a növekedési ütem 0,3 százalékra lassult a márciusban véget ért első naptári negyedév 0,5 százalékos növekedése után.

Drámai zuhanás az autóiparban

A statisztikai hivatal kimutatása szerint a brit autóipar kibocsátási értéke áprilisban drámai mértékben, 24 százalékkal zuhant az előző hónappal összehasonlítva, elsősorban azért, mert sok autógyár a brexit eredetileg tervezett márciusi végi időpontja utáni bizonytalanságok miatt egyszerűen leállította a termelést.

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én szűnt volna meg, ám a kilépés feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást a londoni alsóház háromszor is visszautasította. Ennek nyomán Theresa May miniszterelnök kétszer is kezdeményezte a kilépés elhalasztását, elkerülendő, hogy az Egyesült Királyság rendezetlen módon, megállapodás nélkül essen ki az EU-ból. Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet.

Londoni makrogazdasági elemzők szerint az áprilisi visszaesés nem sok jót ígér a második negyedév egészének növekedése szempontjából.

Andrew Wishart, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdásza a pénteken ismertetett új növekedési becslést kommentálva közölte: az áprilisban mért 0,4 százalékos havi összevetésű GDP-mínusz azt jelenti, hogy májusban és júniusban egyaránt jelentős havi GDP-növekedésre lenne szükség pusztán ahhoz, hogy a brit gazdaság csak stagnáljon, és ne essen vissza a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve.

Wishart szerint ebben segíthet az autóipar termelésének májusi visszalendülése a brexithez kötőtő áprilisi zuhanás után. Az elemző számításai szerint ez önmagában 0,3 százalékpontot adhat hozzá a májusi havi GDP-növekedési ütemhez.

A Bank of England monetáris tanácsa a júniusi kamatdöntő üléshez fűzött elemzésében zéróra rontotta a második negyedévi brit növekedésre adott előrejelzését az addigi prognózisában valószínűsített 0,2 százalékos növekedésről, mindenekelőtt a korábbi Brexit-határidők előtti vállalati raktárkészlet-felhalmozás hatásaival indokolva a lépést.

Mark Carney, a Bank of England kormányzója a londoni alsóház pénzügyi bizottságának e héten tartott meghallgatásán kijelentette, hogy a jegybank monetáris ösztönző intézkedéseket tehet, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon lép ki az Európai Unióból. Egyöntetű elemzői vélemények szerint Carney ezzel a 0,75 százalékos alapkamat csökkentésének lehetőségére tett utalást.

HOZZÁSZÓLÁSOK