Próbálkoznak a britek: mégsem hagynák el az EU-t

Több mint 100 ezer ember írta alá péntek délutánig az EU-tagságról szóló újabb brit referendum kiírását célzó petíciót a brit parlament internetes oldalán. A parlamentnek ennyi aláíróval már kötelezően fontolóra kell vennie a petíció vitára bocsátását.
MTI, 2016. június 24. péntek, 18:27
Fotó: MTI/EPA

A petíció egy új szabály elfogadását célozza, amelynek értelmében a népszavazáson legalább 60 százalékkal kell nyernie valamelyik oldalnak, 75 százalékos részvétel mellett. Ellenkező esetben újabb fordulót, azaz újabb népszavazást kell kiírni.

Az eredmények szerint a csütörtöki népszavazáson a választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százalék a bennmaradásra. A brit választási bizottság a manchesteri városházán közölte, hogy a népszavazáson mintegy 33 és fél millióan vettek részt, a szavazásra jogosultak 72 százaléka.

Magyar idő szerint délután 6 órakor már több mint 140 ezer aláírás gyűlt össze, és a britek olyan rohamtempóban látogatták a parlament petíciós oldalát, hogy egy időre össze is omlott.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Balt, 2016.06.25 09:29

@tarTosPista: "A skót szavazásnál is az volt a szitu, hogy a szavazás eredménye nem kötelező érvényű, és nálunk is így van a népszavazásokkal kapcsolatosan."

Nem ismerem a vonatkozó angol szabályozást, de 72%-os részvétel mellett nyilván ügydöntő (kötelező érvényű) - ahogy nálunk is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2016.06.25 08:47

"Az elkényeztetett, semmittevő, ingyenélő, soha nem dolgozott felcsuti mutyikátrányos, akinek egyetlen "szakmája" és bevételi forrása a hazaárulás. Azért is tették oda, semmi másért, a férget."
Ha a "felcsútit" nem írtad volna bele, azt hittem volna hogy gyurcsányról van szó. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.06.25 08:08

@Pegazus_a_borbarat:

Komplett hülye(ség).

Hahaha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pegazus_a_borbarat, 2016.06.25 03:16

@Ezt-neked: Az orosznak csak az kell, hogy az alma magyar legyen. Hogy ne legyen nyugati, és főleg lengyel. Ga ez megvan, akkor minden mennyiségben megveszik az almánkat. Nem érdekli őket hogy édes vagy savanyú, magasról tesznek rá, csak ne lengyel vagy nyugati legyen, mert az az ellenség terméke. Mára legyen ennyi a marketing-tanfolyam.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2016.06.25 01:50

@Pegazus_a_borbarat: " Az elkényeztetett, semmittevő, ingyenélő, soha nem dolgozott felcsuti mutyikátrányos, akinek egyetlen "szakmája" és bevételi forrása a hazaárulás. Azért is tették oda, semmi másért, a férget."

Dühönghetsz te bárhogyan, de manapság az a realitás, hogy mindenki el akarja adni a termékét, és azért fejleszt, hogy olcsóbb legyen a gyártás, és ezáltal az eladási ár is, és akinél a pénz, na ná hogy az mondja meg, hogy milyen minőséget hajlandó megvenni! A linkelt cikkből pontosan olvashattad, hogy a Magyar fogyasztó sem tudta megkülönböztetni a Lengyel almát a Magyartól, akkor szerinted az Orosz meg tudná?:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html