Putyin felfegyverzi Magyarország szomszédját

A katonai együttműködés és a kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről döntött Oroszország és Szerbia vezetője személyes találkozójukon. A balkáni ország orosz élelmiszer-kivitele 40 százalékkal ugrott meg egy év alatt.
Barabás Júlia, 2017. március 29. szerda, 14:15
Fotó: MTI/EPA

Tizedik alkalommal találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Ezúttal Moszkvában ültek egy asztalhoz - adta hírül a Magyar Szó. A két vezető országaik gazdasági kapcsolatainak erősítéséről, a hadiipari együttműködés kiszélesítéséről és Szerbia katonai semlegességéről tárgyalt.

A Szerbia és Oroszország közötti árucsere-forgalom tavaly két százalékkal  bővült. Ezen belül a szerbiai mezőgazdasági termékek importja Oroszországba 40 százalékkal ugrott meg.

A szerb miniszterelnök sajtótájékoztatóján részletesen beszélt a katonai együttműködésről. Mint mondta, örömmel fogadta a hírt, hogy Putyin államfő személyesen adott utasítást az illetékes orosz tisztségviselőknek a katonai együttműködéssel kapcsolatban korábban megszületett megállapodások végrehajtására.

Ennek eredményeként 30 páncélozott harcjármű, 30 T-72-es harckocsi és hat MiG-29-es repülőgép érkezhet Szerbiába. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, a repülők egy részének a nagyjavítását valószínűleg Szerbiában végzik majd el.

A tárgyaláson megvizsgálták a lehetőséget, hogy a Milos harci gépjárműveket orosz páncéltörő rakétavetővel szereljék fel. Vucic szerint ennek köszönhetően a 300 ezer euró értékű Milos és a 40 ezer amerikai dollár értékű páncéltörő rakétavetők ötmillió dolláros tankok megsemmisítésére is alkalmasak lennének. Egy ilyen rendszer rendkívül keresett lenne a világpiacon, így tetemes exportbevételt hozhatna Szerbiának.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Nyugatos_szolasszabadsag, 2017.03.31 10:17

Ha az USA telepített volna atomfegyvereket a szomszédunkba, akkor a pi*a.hu címe ugyanerre a cikkre "Nem várt helyről kapott pofont az ördögi Putyin, a béke virágait ülteti el szomszédunkban a drágalátos USA" lett volna
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.03.30 00:07

@atombandi: Azért adunk alma helyett devizát az oroszoknak, mert a deviza nálunk az almafán terem... Jól mondom, gazdasági szakértő úr?

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.03.29 23:55

@atombandi: Ja értem, a deviza meg a fán terem nálunk... az almafán...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2017.03.29 23:48

@Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto:
ki mondta, hogy ket orszag kozott a kereskedelemnek egyensulyban kell lenni? felejtsd el, mert hulyeseg. eloszor is, mert nem a cserekereskedelem korat eljuk, ez mar a 21. szazad, ha nem vetted volna eszre, masreszt a lenyeg, hogy az orszag kivitele es behozatala legyen egyensulyban. most a kettot tedd egymas melle es szolj ha elakadtal az ertelmezesben. tudom, hogy el fogsz, magas ez mar neked...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.03.29 23:35

@atombandi: az oroszok "csak) olajat meg gázt adnak el nekünk, amit ígyis-úgyis meg kell vennünk, akkor a legjobb megoldás leállítanunk az exportunkat, nehogy már egy cent ellenáru is legyen, ugye, nagyonhülye úr?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html