Pesszimistán nyilatkoztak a Zöldek vezetői egy a CDU/CSU pártszövetséggel kötendő koalíció lehetőségéről a tegnapi előzetes tárgyalások után. Ismerjük egymást, az egymástól távol álló nézeteink nem közeledtek egymáshoz, amiben egyet tudnánk érteni, abban továbbra is megértjük egymást - foglalta össze az egyébként jó hangulatú egyeztetés tanulságait Claudia Roth, a Zöldek társelnöke. Ennek ellenére a jövő héten újabb tárgyalást folytatnak egymással.

A konzervatív pártszövetség hajszál híján abszolút többséget eredményező győzelmet aratott a szeptember 22-ei németországi parlamenti választáson, ám mivel korábbi koalíciós partnere, a szabaddemokrata FDP nem jutott be a parlamentbe, koalíciós társat keres. Az elemzők egy CDU/CSU-SPD nagykoalíciót tartanak a legvalószínűbb forgatókönyvnek, ám a szociáldemokraták párttagsága nem lelkesedik az ötletért, mert ezzel a rendkívül népszerű Angela Merkel árnyékába kerülnének.

Mellette

A parlamenti matematika alapján életképes lenne egy CDU/CSU-Zöldek koalíció is, amiben egyes konzervatív és zöld vezetők történelmi lehetőséget látnak egy új kormányzási formáció kipróbálására. Angela Merkel, a CDU vezetője a szociáldemokratákra is nyomást gyakorol azzal, hogy jelzi: nem feltétlenül van rájuk szüksége a kormányzáshoz.

A konzervatív párt elitje azzal is számol, hogy a Zöldeknek jóval kevesebb posztot kellene átadni az új adminisztrációban, mint náluk háromszor több szavazatot kapott SPD-nek.

Ellene

A szétválasztó tényezők azonban nem kevésbé erősek. A merevebben konzervatív CSU szerint aligha áthidalhatók a köztük és a baloldali-alternatív párt közt lévő kulturális különbségek. Elemzők szerint a zöldek bázisa nem készült fel arra sokkra, amit a konzervatívokkal kötendő szövetség jelent, ezért az elmúlt napokban romlott az esélye egy ilyenfajta koalíciónak.

Merkel maga a Der Spiegelnek azt mondta, hogy az lehetőség teoretikusból elképzelhetővé erősödött. A német üzleti élet ugyanakkor egyértelműen letette a voksát a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció mellett. A BDA munkaadói szervezet vezetője, Deiter Hundt úgy véli, hogy a Zöldek ellenségesen viszonyulnak az iparhoz.

Rendkívüli választások

Az SPD és a CDU/CSU jövő hétfőn folytatja a múlt pénteken megkezdett tárgyalásokat, majd a konzervatívok néhány napon belül a Zöldekkel is tartanak még egy fordulót. Mindkét lehetséges partner jelezte, hogy ha ajánlatot kap a formális koalíciós egyeztetésre, akkor pártszavazást tart arról, hogy belemenjen-e ebbe.

Ezeket a szavazásokat már egy hét múlva megtarthatják. Az igenek győzelme esetén többhetes egyeztetés várható. Ha nem sikerül dűlőre jutni, akkor rendkívüli választások lehetnek Németországban, miután Merkel jelezte, hogy nem akar kisebbségi kormányt vezetni.