Terítéken az iráni atomprogram

Brüsszelben tárgyal jövő kedden az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kezdeményezésére a megállapodást aláíró három uniós ország és Irán külügyminisztere - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata pénteken.
Szepesi Anita, 2018. május 11. péntek, 13:46
Fotó: Pixabay

Mogherini már kedden leszögezte: az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett. A főképviselő sajtónyilatkozatában arra szólította fel a nemzetközi közösség többi tagját, hogy az Egyesült Államok kilépésének ellenére is őrizzék meg a 2015-ben aláírt többhatalmi egyezményt, amely kulcsfontosságú a közel-keleti térség, Európa, illetve az egész világ biztonsága szempontjából.

Rámutatott, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az utóbbi években ellenőrzései során rendre megerősítette, hogy az iszlám köztársaság teljesíti vállalásait, és hozzátette, ameddig ez így marad, addig az Európai Unió is kitart a megállapodás teljes körű végrehajtása mellett - idézi Mogherinit az MTI.

Irán 2015-ben egyezett meg uniós közvetítéssel az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal, Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért cserébe. Donald Trump már a választási kampánya idején is többször kikelt ellene, kedden pedig végül bejelentette országa kilépését a szerződésből, mondván, az nem tudja meggátolni, hogy Teherán atomfegyvereket fejlesszen. Egyúttal az Irán elleni amerikai szankciók visszaállításáról is rendeletet írt alá.

Fotó:Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK