Összeomlott Trump mesterterve

Donald Trump, az USA elnöke, a Republikánus Párt jelöltje az amerikai elnökválasztáson mindent elkövetett annak érdekében, hogy az elnökválasztás ne arról szóljon, hogyan kezelte és kezeli kormánya a koronavírus-válságot. Úgy tűnik, ezzel az erőfeszítésével látványos kudarcot vallott.
Komócsin Sándor, 2020. október 6. kedd, 18:55
Fotó: Getty Images

Az amerikai társadalom egészét megrengeti, ha azt látják, hogy elnöküknek kórházba kell vonulnia. Egyfajta nemzeti aggodalom vesz erőt az embereken, nemzetbiztonsági kockázatot látnak az eseményben és a dolog hatást gyakorol a gazdaságra is. Donald Trump kórházi kezelésében azonban nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy komoly felelősség terheli azért, hogy a koronavírus megfertőzhette - írja Bill Pres a The Hillen megjelent véleménycikkében.

Ezt a nemzeti krízist elkerülhette volna az USA, ha az elnök az első pillanattól kezdve komolyan vette volna a járványt. Ha hallgatva a szakértőkre kormánya megtette volna a szükséges óvintézkedéseket, ha nem kicsinyítette volna - és továbbra is kicsinyíti - a veszélyt, nem gúnyolódott volna azokon, akik komolyan veszik az elemi védekezési szabályokat, a távolságtartást és a maszkviselést. Ezzel a viselkedéssel szinte meginvitálta a fertőzést és maga is átadhatta a vírust a környezetében élőknek, családtagjainak és munkatársaiknak.

Csupa nem

A történet végén azonban könnyen lehet, hogy ő maga jár a legrosszabbul, ugyanis könnyen rámehet az újraválasztása a viselkedésére - véli a The Hill cikkírója. Az elmúlt hónapokban elnökválasztási kampányában mindent elkövetett, hogy elterelje a szavazók figyelmét a járványról. Megpróbálta a politikai közbeszédet másfelé irányítani. Megpróbálta az USA utcáin kirobban tiltakozóhullámmal szemben a törvény és a rend képviselőjének eladni magát, szóba hozta ellenfele, a demokrata Joe Biden fiát, aki szerinte korrupcióval gyanúsítható, hónapokon át beszélt a levélszavazásban rejlő választási csalás lehetőségéről.

Felelőtlen viselkedése, amelynek egyenes következménye, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, mindezt hatástalanná teszi. Trump ezzel garantálta, hogy mostantól kezdve egyetlen érdemi témája legyen az elnökválasztásnak, a koronavírus-járvány. A november 3-ai voksolás valójában népszavazás lesz arról, hogy az amerikai társadalom szerint az elnök hogyan kezelte a koronavírus-járványt - véli a The Hill publicistája. A választók a következő szűk egy hónapban csak azzal foglalkozni, vajon milyen egészségi állapotban van Trump? Milyen jeleit mutatja a betegségnek vagy a betegség utóhatásainak? Ki fertőződik meg még a Fehér Házban? És hány amerikai fog még meghalni a koronafertőzés miatt?

Nincs menekvés az elnök számára. A választókat az fogja érdekelni, hogy kellő komolysággal viszonyult-e a 100 éve nem látott nagyságú járványhoz? Megteremtette-e az emberek, a politikai pártok és a civilek összefogását a siker érdekében? Elmondta-e a veszélyekről az igazságot? Jó példát mutatott-e? Trump nagy gondja, hogy az összes kérdésre a válasz: nem.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2020.10.09 17:05

@stemcell: Debil Joe már 1988-ban és 2008-ban is bukott, akkor majd most fog nyerni? Hahaha.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.10.09 16:45

A pénzpiacok Biden győzelmet áraznak. Az effajta indikátor 10-ből 8 alkalommal betalál. Trumpnak eddíg sem volt esélye Bidennel szemben,a csörte után viszont még szélesebbre nyílt az olló a demokraták javára. Bay bay Mr idiot President:)) Ha-ha-ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

stemcell, 2020.10.09 14:53

@na4:
Ez nem nagy szó minden idők egyik legnépszerűtlenebb elnöke esetén :D
Amúgy ne zavarjon, hogy a tények cáfolnak téged, úgyis az iedológia fontos...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2020.10.08 20:06

Sanyika, hagyd az összeollózást, mert az hülyeséget szül. Hagyjuk meg a Trump dolgait az amerikai választóknak. Ez nem a legyek dolga!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.10.07 13:44

Károgás. Trump népszerűbb, mint valaha.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html