Az EU új vámtarifákat vezet be amerikai termékekre

Az Európai Unió új vámtarifákat készül bevezetni amerikai importtermékekre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntése alapján a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt - jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős alelnöke hétfőn az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. november 9. hétfő, 16:33
Fotó: Reuters

A Kereskedelmi Világszervezet október közepén engedélyezte az Európai Uniónak, hogy 4 milliárd dollár értékű amerikai terméket sújtson büntetővámmal a Boeingnek nyújtott, tiltott támogatások miatt. Dombrovskis közölte, az Európai Unió lépése válasz arra, hogy az Egyesült Államok korábban vámokat vezetett be egyebek mellett az európai acél- és alumíniumtermékekre.

"Amint azt az Európai Unió számos alkalommal jelezte: kész bármikor felfüggeszteni vagy visszavonni az adókat, ha az Egyesült Államok megteszi ugyanezt" - fogalmazott.

Az uniós biztos aláhúzta, az EU nyitott a tárgyalásos megoldásra a vámtarifák ügyében, továbbra is terítéken van az a javaslata, hogy mindkét fél vonja vissza intézkedéseit. Megjegyezte, számos megbeszélés ellenére az Egyesült Államok mindezidáig nem egyezett bele a kivetett vámtarifák visszavonásába. Dombrovskis reményét fejezte ki, hogy javulni fognak az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi kapcsolatok az új amerikai adminisztráció hivatalba lépését követően.

Mire vonatkozna a vám?

Információk szerint a Boeinggel kapcsolatban a vámtarifákról előzetesen közzétett uniós listán az amerikai termékek széles skálája található, egyebek mellett fagyasztott hal és más tengeri élelmiszerek, szárított gyümölcs, dohányáru, égetett szeszek, valamint divattermékek, motorkerékpár-alkatrészek és mezőgazdasági haszongépjárművek.

Az amerikai kormányzat tavaly október 18. óta 10, illetve 25 százalékos pótvámmal sújt számos európai terméket, az olívabogyótól kezdve a borokon, a whiskyn, a kekszeken, a sajtokon, a kagylókon és rákokon keresztül a repülőgépekig rengeteg árucikket, főleg tömegfogyasztási terméket. A júniusi adatok szerint évi 3,1 milliárd dollár értékű európai termék szerepelt a feketelistán.

Törésvonalak

Az Egyesült Államok, valamint a Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között 2004 óta húzódik vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártójának, az amerikai Boeing és a francia Airbus szubvencionálásáról. A WTO vitarendezési testülete 2018 májusában az Európai Uniót, 2019 áprilisában viszont az Egyesült Államokat marasztalta el.

A WTO háromtagú választottbírósága tavaly októberben mondta ki, hogy évi 7,5 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államoknak az Airbusnak kölcsönök formájában nyújtott, tiltott uniós támogatások. Ezért engedélyezte, hogy az Egyesült Államok 10, illetve 25 százalékos büntetővámot vessen ki 7,5 milliárd dollár értékű európai termékre. Az unió több mint 10 milliárd dolláros kártérítési igényéről tavasszal kellett volna meghozni a döntést, ám a koronavírus-járvány ezt is késleltette.

Tavaly október óta mindkét fél tett lépéseket, hogy eleget tegyen a WTO előírásainak. Washington állam például visszavonta a Boeingnek nyújtott adókedvezményeket, az Airbus pedig módosította a francia és a spanyol kormánnyal kötött megállapodásait, azaz nagyobb kamatot fizet az A350-es típus fejlesztéséhez kapott állami hitelek után.

HOZZÁSZÓLÁSOK