Erre készül az USA az EU-val és Nagy-Britanniával

Az amerikai kormányzat kétoldalú kereskedelmi egyezményeket készül kötni Nagy-Britanniával, az Európai Unióval és Japánnal - közölte az amerikai törvényhozással kedden Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.
Dzindzisz Sztefan, 2018. október 17. szerda, 09:01
Fotó: Shutterstock

Lighthizer hivatalos jegyzékben értesítette erről a szenátus pénzügyi bizottságának elnökét, Orrin Hatch republikánus politikust.

A dokumentum szerint Washington azonnal meg akarja indítani a tárgyalásokat a brit kormánnyal, amint London "készen áll erre" az Európai Unióból való kilépése után. Az emlékeztető utalt arra is, hogy ezekről a tárgyalásokról Donald Trump elnök korábban már megállapodott Abe Sindzo japán kormányfővel és Jean-Claude Junckerral, az Európai Bizottság elnökével.

"El vagyunk szánva arra, hogy ezeket a tárgyalásokat az amerikai dolgozóknak, farmereknek és vállalkozásoknak kedvező, lényegi eredményekkel zárjuk le" - szögezte le Lighthizer.

A bejelentés abba a folyamatba illeszkedik, amelynek keretében az Egyesült Államok újratárgyalta Mexikóval és Kanadával az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást, a NAFTA-t, változtatásokat eszközölve az áruk eredetére és bizonyos munkajogi kérdésekre vonatkozóan. (Mi vár Nagy-Britanniára?)

Donald Trump már a kezdetektől, elnökválasztási kampánya óta élesen kikelt az Egyesült Államok kulcsfontosságú partnereivel szemben fennálló kereskedelmi deficit ellen. Elnökként pedig vámmal sújtotta a szövetségesektől származó acél- és alumíniumimportot, és átfogó kereskedelmi háborúba bocsátkozott Kínával.

Fotó forrás: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK