Végleg felszámolják a Red Bull Air Race-t

Megszünteti a névadó osztrák cég a Red Bull Air Race-t: már az idei szezonból a lekötött futamokat még megrendezik. Az korábban eldőlt, hogy Budapesten 2019-ben már nem dübörögnek a repülőmotorok, de a mostani döntéssel az egész sorozatot befejezik.
Szabó Dániel, 2019. május 29. szerda, 13:40
Fotó: Marketing

A Red Bull úgy döntött, hogy nem folytatja a Red Bull Air Race világbajnokságot. Ez érinti az idei, 2019-es sorozatot is. Az idei bajnokság három, már lekötött futamát még megtartják, így a június 15-16-i oroszországi, a július 13-14-i magyarországi és a szeptember 7-8-i japán versenyt, de nem tudni, hogy a naptárban szereplő indianapolisi és szaúd-arábiai versennyel mi lesz - írta meg az Index, amely szerint az üdítőital-gyártó azzal indokolta a lépését, hogy az Air Race hiába kínált kimagasló színvonalú sportélményt, nem vonzott akkora érdeklődést, mint a cég egyéb rendezvényei.

Tarlós István főpolgármester februárban jelentette be, hogy a fővárosi lakók nyugalma miatt nem lesz Red Bull Air Race júliusban Budapesten. A döntés akkor azért volt meglepő, mert a kormány korábban támogatásáról biztosította a szervzőket a 2018 és 2020 közötti időszakban. A városban tavaly nyáron közlekedési káoszt okozott, valamint tömegek panaszkodtak a zajra. Budapest nem az első volt a sorban a városok között, amely ajtót mutatott a versenynek, a magyar főváros volt az utolsó, amelyikben maradhattak.

Itt 12 versenyt rendeztek meg, a pilóták és a rajongók egyik kedvenc helyszíne is volt. Története oda vezethető vissza, hogy 2001. júliusában Besenyei Péter pilóta átrepült a Lánchíd alatt, ez később a verseny alapelemévé vált.

A budapesti tiltás után pályázatot írtak ki, melyre több balatoni helyszín is nevezett. Végül Zamárdi nyert, de idén mégsem rendeznek ott futamot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2019.05.30 08:04

@europeer: hülyeség.
nem jött belőle elég lóvé, így bezár a bazár.
minden egyéb blabla.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.05.29 13:51

Ez jó hír. Környezetszennyezés és felesleges zajterhelés. Minden ilyet tiltani kellene.
Amíg a poltiikusok engednek ilyen rendezvényeket, addig kussoljanak a környezetvédelemről, a klímaváltozásról és az ökológiai lábnyomról.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html