Újabb botrány körvonalazódik a Tesla körül - most kigyulladó napelemek miatt áll a bál

A Walmart beperelte a Teslát, mivel annak leányvállalata által szállított napelemek lehetnek szerinte felelősek több üzletükben történt tűzesetekért. Ezzel újabb fejfájást okozhatnak Elon Musknak.
Lovas-Romváry András, 2019. augusztus 21. szerda, 11:49
Fotó: MTI/EPA - képünk illusztráció

A Walmart beperelte a Teslát, mivel véleményük szerint a cég leányvállalata által szállított napelemes rendszerek tehetők felelőssé az elmúlt években történt több tűzesetért is az áruházlánc boltjaiban. A legnagyobb amerikai áruházlánc New York államban benyújtott keresete szerint legalább hét, az elmúlt években keletkezett tűzért okolhatóak a cég napelemes rendszerei, s ezek komoly károkat okoztak mind az üzletekben, mind az árukészletben.

Ráadásul a Walmart által felbérelt szakértők szerint a Tesla rendszerei nem veszik figyelembe az alapvető iparági biztonsági normákat sem. A Walmart a kérdéses napelemes rendszereket még 2010-ben kezdte el megrendelni a Solar City nevű társaságtól, amelyet a Tesla 2016-ban vásárolt meg.

Az elektromos autókat gyártó társaság akkori akvizíciója miatt már folyik peres eljárás a Tesla igazgatósága ellen, amely szerint a cég vezetése a vásárlásnál nem vette figyelembe kellően az autógyártó cég részvényeseinek érdekét. A 2,6 milliárd dolláros vásárlással kapcsolatban nem egy Tesla részvényesnek volt ellenérzése, tekintve hogy a Solar City elnöke akkoriban szintén Elon Musk, a Tesla vezetője volt, s a napelemes céget unokatestvére vezette.

Az akvizíció finanszírozásához a Tesla annak idején átváltható kötvényeket is kibocsátott, ebből 566 millió dollárnyi idén novemberben jár le. A vásárlás egyelőre nem járult hozzá jelentősen a Tesla működéséhez, pedig Musk akkori elmondása szerint a Solar City várható nyeresége bőségesen fedezi az akvizíció költségeit. A cég jelenleg is adós még az új generációs, teljesen új, modern dizájnnal készülő napelemes rendszerek piacra dobásával, amelyekről Musk már az akvizíció idején beszélt.

A kereset szerint már tavaly májusban világossá vált a Walmart számára, hogy a Tesla nem tesz eleget szerződéses kötelezettségeinek, ezért arra szólította fel, hogy helyezze üzemen kívül a napelemes rendszereket mind a 240 üzletben, ahol azok fel lettek szerelve. A tűzesetek közül volt olyan, amely tavaly novemberben keletkezett, azután, hogy ezeket a rendszerek állítólag már lekötötték a hálózatról - írja a Financial Times.

HOZZÁSZÓLÁSOK