Lehet, hogy már kapható a koronavírus gyógyszere, de még keresik a válaszokat

Az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus (Covid-19, vagy hivatalos nevén SARS-CoV-2.) világjárványának megfékezésére nagyszabású gyógyszerteszteket engedélyezett. A Solidarity nevű program mellett viszont elindultak olyan kutatások is, amelyek régen törzskönyvezett, vagyis már most elérhető készítmények hatásait vizsgálják. Biztos bukásról már van hír, de kitart a remény, hogy már készen van a gyógyír.
Szabó Dániel, 2020. március 26. csütörtök, 12:17
Fotó: Getty Images

Pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette a Solidarity elnevezésű, nagyméretű globális kísérletet, amelynek célja annak kiderítése, hogy van-e hatásos gyógymód a koronavírus súlyos esetei számára. Még soha nem látott erőfeszítésről van szó - egy teljes és összehangolt kísérlet adatok gyors összegyűjtésére a világ minden táján. A kísérletet, amely több tucat országban több ezer betegének részvételével zajlik, annyira leegyszerűsítették, hogy még a Covid-19 fertőzések miatt leterhelt kórházak is részt tudjanak benne vinni - írja a Science nevű tudományos folyóirat a programról.

Mivel a SARS-Cov-2. vírus által megfertőzött betegek körülbelül 15 százaléka súlyos betegségben szenved, és a kórházak túlterheltek, egyre sürgetőbb, hogy megtalálják a hatásos kezelést. Tehát ahelyett, hogy a semmiből származnának olyan vegyületek, amelyek kidolgozása és tesztelése évekbe telik, a kutatók és a közegészségügyi ügynökségek arra törekszenek, hogy új területeken teszteljék azokat a gyógyszereket, amelyeket már jóváhagytak más betegségek ellen, és amelyekről ismert, hogy nagyrészt biztonságosak, összegzi a portál.

Alapvetően a sajtóban négy készítményről esik a legtöbb szó: a legígéretesebbnek a Gilead Sciences által fejlesztett remdesivir nevű készítményt tartják. Ez egy tíz évvel korábban elkészített molekula, az egyszerűen csak a3-nak nevezett készítmény átalakított változata. Ezt már tesztelik is, mint terápiás készítményt, amelyet eredetileg az ebola ellen szántak. Donald Trump elnök kijelentései miatt sokan számítanak arra, hogy a klorokin és analógja, a hidroxi-klorokvin lehet a megfelelő gyógymód. Bár a Science szerint Franciaország szerint 20 beteg tesztje azt igazolja, hogy a készítmény jelentősen csökkentette a vírusszámot a fertőzött szervezettekben, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) egyelőre óva int mindenkit a bevetésétől: jelentős károkat okozhat a szívben a készítmény egy mellékhatása miatt.

A tudományos szaklap említi még a ritonavir/lopinavir nevű készítmények együttes használatát is, amelyet intenzíven kutatnak. Az eredetileg a HIV-fertőzések tüneti kezelésére alkalmazott gyógyszerek, amelyek egy fontos enzim köré épülnek. Ez képes peptidekre hasítani a hosszú proteinláncokat, ami az új vírusok másolódását akadályozza. Bár eredetileg ez a kezelési mód reménykeltőnek tűnt, de a New England Journal of Medicine-ben megjelent friss kínai kutatás szerint nem mutatkozott hatékonyabbnak annál a 99 betegnél, akiken bevetették, mint a 100 fős kontrollcsoporton, akik hagyományos antivirális kúrát kaptak. Sőt 13 betegnél még a kísérletet is le kellett állítani a tapasztalható mellékhatások miatt.

A negyedik, kísérleti fázisban lévő készítmény a MERS (Middle East Respiratory Syndrome - közel-keleti légúti szindróma) ellen már sikeresen használt interferon-beta nevű gyulladáscsökkentő. A készítmény önmagában biztosan nem hatásos, jelenleg a ritonavir/lopinavir kombóval együtt vizsgálják. Hátha a kiegészítő kezelés hatékonynak bizonyul.

Emellett sokan bíznak abban, hogy sikeresek lesznek a vakcinák tesztjei is. A legelőrehaladottabb, és a leginkább bizakodó a német Hopp BioTech nevű labor, amely a CureVac nevű készítménnyel kísérletezik, állítják, kifejezetten hatásos lehet az új megbetegedések megakadályozásában. Friedrich von Bohlen, a cég ügyvezetője a Deutsche Wellének már arról beszélt, hogy az őszre elkészülhetnek a működőképes védőoltással.

Nem biztos, hogy a sötétben kell tapogatózni

Az eddig felsorolt gyógyszerek egyelőre tesztelés alatt állnak, viszont a világ különböző pontjain már több mint 50 ismert és más betegségekre, használt, törzskönyvezett gyógyszert vizsgálnak. Az ilyen már kipróbált készítmények vizsgálati köre folyamatosan bővül, ahogy egyre jobban ismerik a SARS-CoV-2. vírust.

Jelenleg is több száz kutató vizsgálja a Covid-19 kórokozó RNS-láncának felépítését. Ez - szemben a DNS-sel - egy olyan örökítőanyag, amely csak egy láncból áll, így a feltérképezése is könnyebben megy, az egyes alkotó elemek mechanizmusait is egyszerűbb vizsgálni. Zömében a Quantitative Biosciences Institute Coronavirus Research Group szakemberei - akik az Egyesült Államokban, Kaliforniában dolgoznak - már a koronavírus 29 génjéből 26 leírását végezték el részben, így azonosítva azt a 332 emberi fehérjét, amelyet a koronavírus megtámad.

Mivel az emberi fehérjéket jobban ismerik, más betegségekben is érintettek, könnyebben találhat az emberi sejteket védő már használatban lévő készítményeket - ahogy azt a New York Times írja. A listájukon 69 gyógyszer szerepel, amelyek szóba jöhetnek, mint a koronavírus kezelésére alkalmas szerek. Olyan meglepő jelölteket találtak, mint a skizofrénia kezelésére használt haloperidol és a 2. típusú cukorbetegségben szenvedőknél alkalmazott metformin.

És a listán szerepelnek olyan antibiotikumok is, amelyek elpusztítják a baktériumokat azáltal, hogy megfertőzik azokat a sejtszerveket, amelyeket fehérjék építéséhez használnak a kórokozók. De ezeknek a gyógyszereknek egy része az emberi fehérjékhez is kötődik, azoknál is működésbe lép, így az új tanulmány felveti annak a lehetőségét, hogy ez a mellékhatás vírusellenes kezelésnek bizonyulhat.

A párizsi Pasteur Intézet (Institut Pasteur) pedig egy vérnyomáscsökkentő hatékonyságát vizsgálja. Ennek oka, hogy a koronavírus receptora - azaz kapcsolódási pontja - a humán angiotenzin-konvertáló fehérje 2 (hACE2) nevezetű sejtfelszíni fehérje. Ezt sok, elterjedt magas vérnyomás elleni készítmény blokkolja, így felmerült a losartan alkalmazhatósága. A LiveScience arról ír, hogy egy nemrégiben 355 olaszországi Covid-19 beteggel végzett tanulmány ugyanis azt állapította meg, hogy a meghalt betegek háromnegyede hipertóniában szenvedett, és a szerzők szerint ez az egyik oka fokozott érzékenységüknek is. Elképzelhető tehát, hogy a sejtfelszíni-fehérjénél valamilyen gátló alkalmazása segíthet a kezelésben.

Bár a törzskönyvezett készítmények kipróbálása jóval egyszerűbb, azért így is hónapokig tarthat, míg a kísérletek eredményre vezetnek. Viszont az biztos, hogy ha előkerül a keresett készítmény a poros gyógyszeres szekrényből, a WHO-n nem fog múlni, hogy minél több helyen bevethessék.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.03.26 22:33

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2020.03.26 13:24

Mindenki figyelje a focisták, politikusok és egyéb maffiózók egészségi állapotát. Ha még egy hónap múlva sem lesz egyikük sem lázas beteg, akkor megvan a gyógyszer, csak nem jut mindenkinek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html