Milliárdos bukta fenyegeti Tarlósékat?

Irodaházakkal, bevásárlóközpontokkal és nagy méretű p+r parkolókkal lehetne növelni a 4-es metró forgalmát. Erre tesz kísérletet Újbuda vezetése, és ezzel segítséget nyújt a fővárosnak is, hiszen ha nem sikerül növelni az új metróvonal forgalmát, több tízmilliárd forintos uniós támogatást kell visszafizetni.
Napi.hu, 2015. február 2. hétfő, 10:22
Fotó: Napi.hu

Sok milliárd forintos "mentőövet" nyújthat a fővárosi önkormányzatnak a XI. kerület vezetése. Az új, 4-es metró utasforgalmának növelésével ugyanis jelentős veszteségtől szabadulhat meg Budapest - feltéve, ha sikerül előrelépni az ügyben. A 4-es metróvonal azzal a feltétellel kapott európai uniós támogatást, hogy a főváros vezetése a szerződésben vállalta: az új vonalon naponta átlag 470 ezren utaznak majd. A tíz hónapja átadott vonalon azonban ennek csak harmada-negyede közlekedik, és ez komoly következményekkel járhat.

Az Európai Bizottság várhatóan 2017-ben megvizsgálja, hogy az uniós forrásokat is felhasználó metróberuházás teljesítette-e a feltételeket. Ha nem, akkor büntetést szabhat ki, sőt, akár a finanszírozási szerződést is felmondhatja, és vissza kell fizetni a kapott támogatást vagy annak egy részét.

A várható utasszámot még a metróberuházás elején úgy számolták ki, hogy belevették a három zuglói megállót és a budai virágpiacig tartó meghosszabbítást is - mondta Horváth Csaba egykori MSZP-s főpolgármester-helyettes. Ezek végül nem épültek meg és remény sincs a jelenlegi 4-es vonal meghosszabbítására, így az utaslétszám érdemben nem növekedhet.

Így növelhető az utasforgalom

Korábban néhány, elvetélt kísérlet történt arra, hogy ritkítják a felszíni járatokat és ezzel az utasokat átterelik a metróra, sőt készült egy javaslat arra is, hogy ingyenessé tennék a vonal használatát, és így csábítanák az utazókat az új metróra. Mivel ezek nem váltak valóra, a forgalom "feltornászására" egyedül kapcsolódó beruházásokkal van lehetőség. Irodaházak, bevásárlóközpontok, kulturális beruházások és legfőképpen p+r parkolók növelhetnék a forgalmat - ismerte fel az újbudai önkormányzat. Mivel a XI. kerület területén van öt metróállomás, elsősorban itt lehetne valamit tenni.

Forgalom a budapesti metrón
M2-es vonalon: napi 350 ezer utas
M3-as vonalon: napi 500 ezer utas
M4-es vonalon: napi 140 ezer utas
Forrás: Napi.hu-gyűjtés

A Móricz Zsigmond körtér lesz az egyik központi eleme a 2014-ben átadott Kulturális városközpont projektnek, amelynek másik sarokköve a Szent Gellért tér - tudtuk meg az önkormányzattól. E kettő összekapcsolásával Szentimrevárosi kulturális negyedet hoz létre Újbuda önkormányzata. A most formálódó kulturális gócpont jelentős forgalmat generálhat.

A körtér szomszédságában, az Allé bevásárlóközpont már most is népszerű célpont, mellette valósul meg a következő években az Újbudai gyermekegészségügyi centrum, amely könnyen elérhető bázisa lehet a budai oldal gyermek egészségügyi ellátásának.

A Bikás park metrómegálló mellett is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, itt sportközpontokat fejlesztenek.

Mégis lehet gigapláza

A következő évek legjelentősebb fejlesztése azonban a Budapest One irodapark és pláza lesz. Az új irodaház komplexumban több ezer munkavállalaló dolgozik majd, és a közeli Etele térnél épülő új bevásárló központ is jelentős tömegeket és a katalizátorhatás következményeként további befektetőket vonzhat.

Döntően befolyásolhatja a forgalmat a Kelenföldi vasúti-közúti-metró csomópont p+r parkolója, amely egyelőre nem épült meg. A beruházás, amelyet értesüléseink szerint a fővárosnak kell vagy kellene finanszíroznia, várhatóan a dugódíj bevezetése előtt készül el. Ezek együttesen több tízezerrel növelhetik a 4-es metró utasforgalmát. Igazi áttörés azonban csak a metró meghosszabbításától lenne remélhető.

Elnapolta a döntést a Magyar Telekom tulajdonosa
Januárban elnapolta a döntést az új budapesti cégközpont építéséről a Deutsche Telekom vezetése. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a magyar leánycég, a Magyar Telekom szándéka az, hogy egy irodakomplexumba vonja össze jelenleg öt budapesti helyszínen levő irodáit. Az új központra többfordulós pályázatot írtak ki, amelyen két ajánlat bizonyult versenyképesnek.

A Wallis érdekeltségű Wing Zrt. a ferencvárosi új Fradi pálya melletti - most is állami tulajdonban levő - telken építené fel a Telekom székházat, míg a Futureal az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszánál épülő Budapest One épületkomplexummal pályázott. Ez utóbbi része lehet a forgalomnövelő újbudai fejlesztéseknek, hiszen ehhez kapcsolódna a Kelenföldi pályaudvar és a 4-es metró megállója is.

Az új Magyar Telekom-székház hasznos alapterülete 50-60 ezer négyzetméter lenne, s az épületben 4-5 ezer munkatárs dolgozik majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

TomTata, 2015.03.20 12:35

Bocsika, ez most csak egy billenty?zet ellen?rz?s, mert az el?z? bejegyz?s?sem igen r?tul jelent meg.
Bor?l?t? sz?z sz?n?szn?.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

TomTata, 2015.03.20 11:07

T?r?kb?lint ?s Buda?rs kis?rta mag?nak, hogy a 272-es, a 40-es, meg a 240E a M?ricz Zsigmond k?rt?rig menjen be. Ha ezeknek is Kelenf?ld?n lenne a v?g?llom?sa, naponta 1-2 ezerrel n?veln? az M4 forgalm?t. R?ad?sul sokkal k?nyelmesebben ?s gyorsabban jutgatn?nk haza.
Rem?lem, ha elk?sz?l a fel?lj?r?-alulj?r?, hazafel? menet f?lsz?llhatunk majd a buszokra ?rmez?n?l.
?n im?dom a n?gyes metr?t, befele menet kb. 15 percet sp?rolok vele. Hazamenet sajnos nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

htszht, 2015.02.02 18:56

Demszkyék hagyatéka. Berlinből már csak hugyuzni jár Budepestre a német fattyú.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2015.02.02 18:06

@IVPetya1: Nagyon sok köze van hozzá, mert a közlekedés elhülyéskedésével tönkretette a beruházást!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

IVPetya1, 2015.02.02 17:55

A téma nagyon időszerű. A Déli-Pályaudvar leállása miatt kitűnően segíti a városközpontba jutást.
A metrót eredetileg a szovjet államadósság terhére építették volna 200 milliárd forintért. Szinte ingyen. A adósság egy része felszívódott, nem jutott az állam tulajdonában. A franciák építették meg nekik jó pénzért.
Ehhez Tarlósnak semmi köze.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html