Microsoft dollármilliárdokat költött a ChatGPT-re, és hamarosan beágyazza az Office-alkalmazásaiba is, így számos munkahelyen használt programban találkozhatunk majd a robotasszisztenssel.

Az AI látszólag megállíthatatlan terjeszkedése miatt annyira komoly aggodalmak merültek fel, hogy a technológiai világ egyik legmeghatározóbb személyeként Elon Musk is felszólalt az ügyben. A Tesla-vezér úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia-rendszerek fejlesztéséért folytatott verseny teljesen elszabadult, ezért a teljeskörű felfüggesztésükben látja a megoldást – számolt be a BBC.

Az olasz adatvédelmi hatóság március 20-án közölte, hogy az alkalmazásban adatvédelmi incidens történt, amely privát felhasználói beszélgetéseket és fizetési információkat is érintett. 

Az olasz felügyeleti szerv nemcsak betiltotta az OpenAI chatbotját, hanem vizsgálatot is indított, hogy a program megfelel-e az általános adatvédelmi rendeletnek. Azt állítják, hogy nem volt jogalap, amely indokolná a személyes adatok tömeges gyűjtését és tárolását, még a platform algoritmusának fejlesztése céljából sem.

Az olasz hatóság arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel nem volt mód a felhasználók életkorának ellenőrzésére, az alkalmazás számos válasza nem megfelelő a kiskorúak számára. A Google, tanulva az OpenAI hibájából, ugyanezen aggályok miatt csak a 18 év feletti felhasználóknak tette elérhetővé a saját fejlesztésű chatbotját, a Bardot.

Az olasz adatvédelmi hatóság közölte, hogy az OpenAI-nak 20 napja van arra, hogy a 20 millió eurós, vagy az éves bevétel legfeljebb 4 százalékának megfelelő összegű bírság kifizetése mellett vázolja fel, hogyan fog foglalkozni a felügyeleti szerv aggályaival.

 

 

 

ChatGPT: a magyar csetrobotok sokkal megbízhatóbbak

Mint a mellékelt ábra mutatja, hatalmas a hype: jelenleg kiugró az érdeklődés a ChatGPT és társai, a mesterséges intelligencia alapú csetrobotok körül. Leginkább az a kérdés, hogy legújabb beszélgetőpartnereink milyen emberfeletti szuperképességekkel rendelkeznek. Egy magyar cég pedig mindeközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy a mesterséges intelligenciát, valamint a csetbotokat hogyan lehet a hazai üzleti életben hatékony munkatársként bevetni.