Egy meg nem nevezett mobilszolgáltató szivárogtatta ki azt a pletykát, miszerint az iPhone 8 bemutatója idén szeptember 12-én, kedden lehet, magyar idő szerint este 7 órakor - olvasható a szakportálon.

Amennyiben ez igaz, akkor az első körös országok rajtja vagy azon a héten pénteken, tehát 15-én, vagy pedig az utána lévő 22-én lehet.

A szifon.com az írja, hogy idén sem lesz nagy készlet az új készülékből. Szinte minden évben van olyan termék, ami nem kapható már a rajt napján sem, vagy csak olyan kis mennyiségben, amiből szinte lehetetlen rendelni.

Az előző években jellemzően ennél pár nappal korábban debütáltak a csúcskészülékek, így az is lehet, hogy szeptember 6. szerda lesz a várt időpont.