Kkv-k figyelem: érdemes sietni a fejlesztési pénzekért!

Országosan már csak két innovációs pályázatra jelentkezhetnek a vállalatok fejlesztési projektekkel, várhatóan több nem is lesz ebben az uniós ciklusban (2014-2020-ban). A fővárosra és Pest megyére vonatkozó kiírás feltételei viszonylag lazák, túljelentkezés várható; pályázóként akár 600 millió forintot is el lehet nyerni. A vidéki pályázat viszont túl szigorú előírásokat tartalmaz, ezért a 120 milliárdos keretet még nem osztották szét, a februári beadási határidőt kitolták május végére.
Domokos Erika, 2018. április 23. hétfő, 11:14
Fotó: Napi.hu

Januárban három innovációs pályázatot írtak ki. A Versenyképességi és kiválósági együttműködések (2018-1.3.1-VKE). pályázat leadási határideje február végén, a mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységének támogatásáé pedig március közepén volt. A harmadik, GINOP-2.1.2. Innovációs pályázatra nem jelentkeztek elegen, ezért az eredeti, februári beadási határidőt módosították május végére. Jelenleg ez utóbbira, illetve a 2018-1.1.2-KFI innovációs pályázatra lehet még jelentkezni - hívja fel a figyelmet egy pályázati tanácsadó cég.

Budapest és Pest megyére vonatkozó pályázat:

Május közepéig van nyitva a központi régióban az Innovációs Hivatal (NKFIH) által kiírt Kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatása; 2018-1.1.2-KFI innovációs pályázat, amiben a vállalkozások mérhetik össze magukat. Ennek során innovációra, innovatív fejlesztésre lehet támogatást igényelni. A teljes keret 20 milliárd forint és az eddigi tapasztalatok alapján legalább két-háromszoros túljegyzés várható.

"Véleményem szerint a kiíró NKFIH most is nagyon jól meg fogja szűrni a tőkeszegény pályázókat, ugyanis azon pályázók, akiknek nincs legalább 200 milliós saját tőkéjük gyakorlatilag kiestek a rendszerből. A szándék a szabály mögött, hogy a pályázók akkora projekttel induljanak, amit majd meg is tudnak valósítani. Ez némileg korlátozhatja a jelentkezők sokszínűségét, de az elmúlt évek tapasztalata alapján még így is két-háromszoros túljegyzésre lehet számítani" - mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.

Az április 8-ai választás előtt tömegesen hirdette ki az EU-pályázati nyerteseket a kormány, az azt megelőző napokban 4800 nyertesnek 106 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda - összesítette az eredményeket a Portfolio.

A kormány korábban már jelezte, hogy március végéig elkölti a 2014-2020-as fejlesztési ciklus valamennyi uniós és magyar támogatását, több mint 9000 milliárd forintot. Ez azonban az eddigi adatok alapján egyelőre nem sikerült.

Pest megyén kívülre vonatkozó pályázat:

Nem ez a helyzet a konvergencia régióban már lassan másfél éve elérhető GINOP-2.1.2. innovációval kapcsolatos pályázattal. Bár akár 500 milliós támogatást lehet kapni egy jó ötletre, a szabályok olyan mértékig szigorodtak, hogy a pályázók a mai napig nem tudják lejegyezni a felkínált 120 milliárdos keretet. Eddig összesen 500-an jelentkeztek 82 milliárd forint támogatási összegre, amiből április közepéig 33 nyertest hirdettek. Korábban többször is meghosszabbították már ezt a kiírást, a mostani legutolsó beadási határidő május 31. "Nem kizárt, hogy ezen határnapot követően már nem lesz több lehetőség és a fennmaradó pénzeket átcsoportosíthatják más pályázati kiírásokra, ahol jelentős volt a túljegyzés" - véli Papadimitropulosz Alex.

A GINOP-2.1.2. innovációs pályázatban a büdzsé harmada költhető csak beruházásra. Nagyobbrészt a pályázóknak bérekre és alapanyagokra kell fordítaniuk a költségeiket. Ezen kívül a leírás szabályozza a projektre elkölthető munkabérek összegét is, viszonyítva a pályázó beszámolójában szereplő összegéhez. Így lényegében a kisebb bérből, kisebb létszámból dolgozó vállalkozások már az elején ki is esnek.

Pontosítás
A cikk megjelenését követően az NKFI Hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy innovációs projektekre továbbra is több forrásból nyerhetnek el a támogatást a magyar vállalkozások. Bár több ma megjelent cikk is utolsó pályázati lehetőségként hívta fel a figyelmet két pályázat benyújtási határidejére, de ennél jóval több innovációs pályázat nyitott a kis- és középvállalkozások számára és újabb felhívások meghirdetése is várható. További részletek itt olvashatók.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK