A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 4,89 százalékkal 25 018,16 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 4,94 százalékot erősödött, és 2882,23 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója  4,95 százalékkal gyarapodott, és 8344,25 ponton zárt. (Hétfőn még 7 százalékot meghaladó mínusszal zártak az indexek.)

A nap folyamán némileg rontotta a befektetői hangulatot Donald Trump amerikai elnök Twitteren tett bejegyzése, amelyből az derült ki, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem tud pillanatokon belül gazdaságélénkítő intézkedésekkel előrukkolni a demokratákkal való egyeztetés hiányában. Trump a demokratákat okolta a késlekedésért, mondván, hogy nem csinálnak semmit - írta az MTI.

A Portfolio.hu a CNBC-re hivatkozva az írta, hogy az amerikai elnök republikánusok elé terjesztett javaslata a munkabérekre személyi jövedelemadó-mentességet vezetne be 2020-ra. (Tump már korábban beszélt erről a lehetőségről.) Szóba került a palaolaj-szektor helyzete is, a Fehér Ház fontolgatja, hogy az olajár esése kapcsán valamilyen állami segítséget nyújt az iparágnak.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!