Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 345 pontos, 0,8 százalékos csökkenéssel 42 816,43 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének nem okozott meglepetést a csökkenés, mivel a térség más részvénypiacai ugyancsak gyengén teljesítettek.

Nem kedvezett a különadó a kereskedésnek

Sághy Balázs szerint a különadóról szóló hírek sem kedveztek a kereskedésnek, hiszen az eddigiek alapján valószínű, hogy a kormányzati intézkedés még jó ideig érinteni fogja a legnagyobb kibocsátókat, befolyásolva az eredményvárakozásaikat is.

  • A Mol 40 forinttal, 1,53 százalékkal 2580 forintra csökkent, 992 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,89 százalékkal 10 060 forintra esett, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,38 százalékkal 391 forintra gyengült, forgalma 261,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,27 százalékkal 7490 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3562,55 ponton zárt csütörtökön, ez 10,61 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!