Eddig tarthat a francia öröm

Jelentősen erősödött az euró, a tőzsdeindexek kilőttek hétfő reggel a francia elnökválasztás első körének eredményére. A Goldman elemzői szerint ettől azonban nem kell hosszútávú emelkedést várni, nem ez tartotta eddig sem vissza az árfolyamokat.
Lovas-Romváry András, 2017. április 24. hétfő, 10:45
Fotó: Napi.hu

Az európai integráció barométerének tartott francia elnökválasztás első körének eredményét nagy megkönnyebbüléssel vették a befektetők. Azt, hogy Emmanuel Macron az első körben 23,8, s Marine Le Pen mindössze 21,8 százaléknyi szavazatot szerzett közel 2 százalékkal lökte feljebb az euró árfolyamát az ázsiai kereskedésben, egészen a 1,092 dolláros szint fölé. Ilyen erős utoljára tavaly novemberben volt az euró a dollárral szemben.

A nagy ugráshoz persze a piacok hajnali, viszonylag alacsony likviditása is hozzájárult. A tőzsdék is kitörő örömmel fogadták a választás eredményét, a francia CAC-40 a kereskedés első órájának végén 3,7, a DAX 2,5 százalékkal volt magasabban, mint pénteki záróértéke.

A párizsi tőzsdén gyakorlatilag nem volt nagyobb forgalmú részvény, aminek árfolyama csökkent volna, azonban az emelkedést érthető módon a pénzügyi szektor vezeti, a Société Générale, 9,2, a Crédit Agricole 8,3, a BNP Paribas 7,95 százalékos pluszban járt délelőtt 10 órakor.

Csak óvatosan!

Az elemzők ugyanakkor óvatosságra intenek a tartós és kirobbanó optimizmussal kapcsolatban. A Bloomberg összefoglalója szerint a Goldman Sachs szakértői arra hívják fel a figyelmet, a közelgő választások eddig sem tartották igazán vissza a francia és európai részvényeket attól, hogy idén emelkedjenek. Bár a bankszektor kilátásai jók, arra nem számítanak, hogy a francia részvények mostantól tartósan felülteljesítenék a többi európai piacot, mivel eddig sem voltak alulteljesítők velük szemben.

A Blackrock elemzői azt emelték ki, hogy az Európa párti és üzletbarát Macron győzelme mindenképpen csökkentheti az európai kockázati prémiumokat, de azok megmaradhatnak a júniusi törvényhozási választásokig. Macron programjának végrehajtásához ugyanis szükség lesz a törvényhozás támogatására is.

Kik profitálnak ebből?

Talán a legderűlátóbb véleményt a Citigroup szakértői fogalmazták meg. Szerintük elsősorban a bankszektor profitál majd az alacsonyabb politikai kockázati prémiumból és a francia államkötvények hozamcsökkenéséből.

Úgy vélik, a francia bankok rövid távon mintegy 10 százalékkal teljesíthetik felül a piac egészét, s a pénzügyi szektor egésze vezetheti a jövőben a tőzsdét. Ennél is kedvezőbb lehet az, hogy a politikai kockázat csökkenése a gazdaságpolitikai döntéshozók, vállalatvezetők, befektetők és a lakosság körében is érzékelhető lesz, mint írják "kiengedhetik a kéziféket".

A Citinél arra számítanak, hogy a nemzetközi befektetők, különösen az amerikaiak visszatérnek az európai piacokra (ez a folyamat az elmúlt hónapokban már durván érezhető volt).

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.04.24 20:42

Érdekes, most 21,8%-ot írnak Le Pennek, a híradók egész nap 21,5-ről beszéltek, tegnap meg, a nemhivatalos eredmények kihirdetésekor, még 25%-ot mondott a Francia Belügyminisztérium, azért is kezdett őrjöngeni a ballib csőcselék... Hogy is van az a közmondás a hazug emberről meg a sánta kutyáról?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html