Donald Trump amerikai elnök március 8-án írta alá azt a két rendeletet, melyek szerint március 23-tól kezdve az acél behozatalát 25 százalékos, az alumíniumét pedig 10 százalékos vámmal sújtja. Az elnök az amerikai gazdaság érdekeivel és az amerikai nemzetbiztonság elsőbbségével indokolta döntését.

Bár Trump korábban azt ígérte, hogy kivétel nélkül minden országra vonatkozni fog a vámfizetési kötelezettség, a szigor sokat enyhült. Mexikó és Kanada - az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) másik két részes tagállama - már az elnöki nyilatkozatokban mentességet kapott, és minden más ország, illetve szervezet is tárgyalást kezdeményezhetett róla.

A tárgyalásokkal megbízott kereskedelmi főképviselő, Robert Lighthizer csütörtökön bejelentette, hogy a két szomszédos országon kívül az Európai Unió, Argentína, Ausztrália, Brazília és Dél-Korea is a kivételezett körbe tartozik egyelőre, legalábbis mindaddig amíg folynak a tárgyalások a végleges egyezségről.

Az Egyesült Államok szövetségesei és vetélytársai egybehangzóan a szabadkereskedelem elleni szabályszerű támadásnak és egyértelmű protekcionista fordulatnak minősítették Trump elnök döntését a védővámok bevezetéséről. Az Európai Unió és Kína különösen nehezményezte azt, hogy az amerikai elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozott döntésében.

Az USA a világ legnagyobb acélimportálója, tavaly 29,1 milliárd dollár értékben 34,6 millió tonnát hozott be külföldről. A teljes amerikai importon belül Kanada részesedése a legnagyobb, 16,7 százalék. A második helyen Brazília áll 13,2 százalékos részesedéssel, amelyet Dél-Korea (9,7 százalék), Mexikó (9,4 százalék), Oroszország (8,1 százalék), Törökország (5,6 százalék), Japán (4,9 százalék), Németország (3,7 százalék), Tajvan (3,2 százalék), Kína (2,9 százalék) és India (2,4 százalék) követ.

Az Európai Unió évente körülbelül 6 milliárd euró értékben exportál acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba. Tavaly 23,4 milliárd dollár értékben 6,3 millió tonna alumíniumot importált az Egyesült Államok. Ennek a 40,6 százaléka érkezett Kanadából és Mexikóból.

A behozatal legnagyobb része, 36,3 százaléka (8,5 milliárd dollár) Kanadából származott, a második helyezett Kína 15,1 százalékos részesedéssel 3,5 milliárd dollárral, Oroszország pedig a harmadik volt, 7 százalékkal, azaz 1,6 milliárd dollárral. A teljes import 86,3 százalékát lefedő tizenöt legnagyobb partnert rangsoroló listára az EU-tagállamok közül felkerült Németország 2,4 százalékos részesedéssel (561,7 millió dollár), amely a nyolcadik helyre volt elegendő. Franciaország a 13. helyezett 1,3 százalékos aránnyal, Olaszország pedig a 15. a maga 1 százalékával.

Hasonló vámot az Európai Unió is bevezetett a kínai dömpingacél ellen. Akkor az a termékek drágulásához vezetett, de a szektornak mankót adott - ahogy azt a Napi.hu részletesen bemutatta cikkében.

Kína már készül

Kína 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre tervez vámot kivetni, hogy kiegyensúlyozza az Egyesült Államok kínai acél- és alumínium termékekre kivetett védővámjait - jelentette be pénteken a pekingi kereskedelmi tárca honlapján.

A minisztérium közölte, hogy Kína összeállított egy 128 amerikai terméket felsoroló listát. Peking egyebek mellett azt fontolgatja, hogy 15 százalékos védővámot vet ki az amerikai szárított gyümölcsökre, borra, és acélcsövekre, illetve 25 százalékosat a sertésexportra, valamint az újra feldolgozott alumíniumtermékekre.

A pekingi kereskedelmi minisztérium hozzátette: Kína két lépésben foganatosítaná a válaszlépéseket. Először a 15 százalékos vámot vetné ki 977 millió dollárnyi 120 termékre, majd később az 1,99 milliárd dollárnyi termékre a 25 százalékost.

A tárca ugyanakkor Washingtont a kereskedelmi vita "minél hamarábbi" tárgyalásos rendezésre sürgette.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy védővámokat vetnek ki mintegy 60 milliárd dollárnyi kínai importtermékre. Trump ugyanakkor nem részletezte, hogy az amerikai intézkedés mely kínai termékekre vonatkozna majd. A Reuters brit hírügynökség szerint az amerikai vámtarifák az érintett termékek listája közzététele után, egy 30 napos konzultációs időszakot követően lépnének életbe.

Ezt megelőzően, az amerikai elnök március 8-án jelentette be, hogy 25 százalékos védővámot vet ki az acélra és 10 százalékos vámot pedig az alumíniumtermékekre, arra hivatkozva, hogy védeni akarja az amerikai ipart és garantálni az amerikai nemzetbiztonságot.

A fotó forrása: Jim Watson/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!