Éleződik a feszültség, a tőzsdék is megérzik

Jelentősen csökkentek a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, miután újra nőttek a globális kereskedelmi háború esetleges kirobbanása miatti aggodalmak - írta az MTI.
Domokos Erika, 2018. augusztus 31. péntek, 19:08

A londoni FTSE-100 mutató 1,11 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,30 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Madrid 0,72 százalékos, Milánó pedig 1,10 százalékos veszteségben zárt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,80 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,92 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,18 százalékkal csökkent.

Az amerikai-kanadai kereskedelmi tárgyalásokon egyelőre nem született áttörés, jóllehet a céldátum péntek, így már csak pár óra maradt arra, hogy Mexikó után Kanadával is dűlőre jusson az Egyesült Államok az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) felülvizsgálatáról. Ráadásul Donald Trump amerikai elnök a Bloombergnek megerősítette, hogy ígéretéhez híven kész 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre pótvámot kivetni már a jövő héten.

Éleződni látszik a feszültség Donald Trump és az Európai Unió között is. Az amerikai elnök nem elég jónak minősítette és azonnal elutasította az autókra kivetett vámok kölcsönös eltörlésére csütörtökön tett európai javaslatot. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken megerősítette, hogy az unió válaszlépést tesz, ha Washington megemeli az európai autók vámtételét.

A viszály újbóli fellángolásának áldozata az autógyártó szektor lett, alindexe 1,55 százalékkal csökkent. A legnagyobbak közül a Daimler, a Volkswagen, a BMW és a Continental 1,4-1,9 százalék közötti mínuszban zárta kereskedést.

A vállalatok közül a nap nyertese a brit Whitbread, amely 14,3 százalékkal drágult arra a bejelentésre, hogy a Coca-Cola megvásárolja tőle a Costa kávéházláncot 5,1 milliárd dollárért.

A Lufthansa német légitársaság viszont majdnem 4 százalékot veszített értékéből annak nyomán, hogy a Citi eladásra rontotta a vállalat ajánlását. A Casino francia kiskereskedelmi hálózat 10,2 százalékos mínuszban zárt, mert a befektetőket aggasztja a vállalat hatalmas adósságállománya. A Sage brit szoftvergyártó árfolyama pedig 7,5 százalékkal esett a vezérigazgatója, Stephen Kelly távozásának hírére.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,17 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,10 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,14 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,17 százalékos veszteségben, 77,89 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,43 százalékos mínuszban, 69,95 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,17 százalékkal, 1207,20 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1608 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,50 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK