A meteorológiai tavasz kezdete újabb lökést adott a gázár csökkenésének a meghatározó hollandiai TTF tőzsdén. A hét elején 50 eurón tartózkodó ár péntekre 44,80 euróig zuhant. Ezt az összeget 2021 augusztusában láthattuk utoljára, amikor ugyan feltűnhetett már a piaci szereplőknek, hogy ez 10 éves csúcsérték, de még nem gondolta senki, hogy ebből komolyabb probléma lehet, kivéve azt, aki az emelkedést előidézte: az orosz exportőr Gazpromot.

Szankciós árcsökkenés?

Mostanában lépten-nyomon a szankciós energiárakról hallunk a kormánykommunikációban, de ez nem állja meg a helyét, hisz a 45 eurós gázár 

jóval alulmúlja a közvetlenül a háború előtti árat, amikor még szó sem volt szankciókról. A szankciók most már egy éve érvényben vannak, sőt, bővülnek, a gázár pedig szakadatlanul csökken, miközben orosz gázt már alig vesz valaki Európában.

Az árcsökkenésben döntő szerepe van annak, hogy az Európai Unió gázfogyasztása az Eurostat adatai szerint 19 százalékkal visszaesett a korábbi évek átlagához képest az elmúlt hónapokban, miközben 15 százalék volt a vállalás.

A nagyobb mértékben kétségkívül a viszonylag enyhe télnek is szerepe van, ugyanakkor ilyen áresést az időjárás nem tudna okozni, ahhoz szükség van a bőséges kínálati oldalra is.

Bőséges kínálat

A kínálat pedig adott: a cseppfolyósított (LNG) gáz bőségesen rendelkezésre áll, mivel az amerikai tőzsdei gázár most is csak negyede az európainak, így a szállítás, a cseppfolyósítás és a hűtés költségeivel együtt is bőven megéri Európába szállítani, és ugyanez vonatkozik már a kitermelőkre is mint Katar, Nigéria vagy Marokkó.

Az európai tározók eközben a szokásos tél véginél sokkal jobban fel vannak töltve, hisz most a tél elejére teletöltötték őket, de a jóval kisebb fogyasztás miatt jóval kevesebb is fogyott belőlük. A következő téli feltöltéshez így jóval kevesebb gázra lesz szükség, mint egy átlagos évben.

Mennyire lehet olcsó?

Hogy meddig csökkenhet az ár, arra nehezebb becslést adni, hiszen a szállítás költsége egyre nagyobb arányt fog képviselni az ár szerkezetében, ahogy csökken az ár, és közben azok az ázsiai vásárlók is megjelenhetnek, akik a tavalyi magas európai ár miatt kiszorultak a piacról.

Mindazonáltal, amíg az árkülönbség miatt megéri újabb hajókat és terminálokat építeni, és egyre nagyobb mennyiségben szállítani a cseppfolyosított gázt, addig az ár csökkenhet. A 2021 előtti évtizedben a legmagasabb ár 30-32 euró volt: nem kizárt, hogy ezt az árat még újra láthatjuk.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!