Tovább csökkentette az idei globális olajfogyasztásra vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA). Friss jelentése szerint az idei átlagos globális olajfogyasztás 91,9 millió hordó lehet naponta, ez 140 ezer hordóval alacsonyabb a korábbi prognózisban szereplőnél - írja a Reuters. Ez a csökkenés az első ilyen lépés hónapok óta.

A repülőgép-üzemanyagok iránti alacsonyabb kereslet a legfontosabb oka a piac gyengeségének. Áprilisban az repült kilométerek száma 80 százalékkal volt alacsonyabb globálisan az egy évvel korábbinál, s júniusban is még 67 százalékos elmaradás volt tapasztalható. De nem csak a légi-közlekedés, de közúti szállítás, az olajfogyasztás szempontjából másik meghatározó szektor is folytatja szenvedését - írja a szervezet havi jelentése.

A külföldi utak számának csökkenése okozta károkat enyhítette valamennyire az, hogy az ipar a fellendülés jeleit mutatta, s az is, hogy az e-kereskedelem fellendülése segítette valamennyire a szállítmányozási szektort.  Azonban az IEA szerint ennek ellenére még a 2021-es globális olajkereslet is elmarad majd a 2019-estől. Az ügynökség adatai szerint a mobilitás nagyon sok régióban világszerte stagnál, azonban Európában némi növekedés tapasztalható. Ennek ellenére a Covid-19-esetek számának utóbbi időben tapasztalható növekedése miatt csökkentették a benzinkeresletre vonatkozó előrejelzést is.

Az IEA szerint júniusban az olajkínálat elérte a keresletet. Azonban a jövőt övező bizonytalanság párhuzamosan azzal, hogy a legnagyobb kitermelők növelték termelésüket azt jelenti, hogy az olajpiacon az új egyensúlyi helyzet kialakítása nagy körültekintést igényel.

Az olajkitermelés volumene az Egyesült Államokban, Kanadában és Brazíliában magához tért, eközben az OPEC tagállamok és szövetségeseik, mint például Oroszország enyhítettek kitermelési korlátozásaikon. Ugyanakkor ha azok az országok, amelyek eddig nem  tartották be a kitermelés korlátozásáról szóló döntéseiket most elkezdenek igazodni, akkor az azt jelentheti, hogy a kínálat nem fog mindenképpen növekedni a piacon. Ilyen országok lehetnek Irak és az Egyesült Arab Emirátusok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!