Már az idén kiderül, mi lesz az új magyar szuperbank neve - mondta az Indexnek Martzy Antal, a Magyar Bankholding pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A Budapest Bank március végén olvasd be az MKB Bankba, jövő májustól pedig a Takarékbank is bekerül a fúzióba. A bejelentett fúziós ütemterv szerint jövő májust követően kezdődne a tőzsdei rábocsátáshoz szükséges újabb egy éves előkészítő időszak. 

Mivel a bankpapírok árfolyama alacsony, és a gazdasági folyamatok is kedvezőtlenek, két éven belül nincs reális esély a tőzsdei rábocsátásra - ismerte el a szakember. Hozzátette: a bank a méreténél fogva jelentős piaci szereplő, és a digitális transzformáció miatt is egyedülálló, ezért alapvetően vonzó befektetés lenne. Mindezek miatt nemcsak a hazai, hanem nemzetközi piacon is meg kell jelennie. A rábocsátást eredetileg is 2024-re tervezték, ebbe még éppen beleférnek a jelenlegi helyzet alapján is. 

Az osztalékpolitika egyelőre változatlan. A tulajdonosok alapvetően előtérbe helyezik a fejlesztési projekt véghez vitelét és a megfelelően biztonságos tőkehelyzet megteremtését. Csak akkor vesznek ki osztalékot, ha az előbbiek biztosítva vannak. Az összeolvadáson túl a pénzt akvizíciókra is költhetik, a Sberbank hitelportfóliójának megvásárlása után is nézik a lehetőségeket a piacon. 

Az első félév eredményei szépek voltak, a következő negyedévekben viszont a szakember szerint már a hitelállomány növekedésének lassulása várható mind a vállalati, mind a lakossági oldalon. A betéti állomány tekintetében az utolsó negyedévben a lakosságnál stagnálást, a vállalatoknál kismértékű növekedést tapasztaltak. Az elmúlt időszak banki likviditási feleslegét hasznosítva sikerült eredménytöbbletet elérnie a banknak.

"Ez tartalékként szolgálhat majd a következő, átmeneti időszak teljes hatásait tekintve még nem felmérhető kockázatainak kezelésére, illetve arra, ha az ügyfeleink egy része nem tudja majd átmenetileg fenntartani a fizetőképességét. Ezért szerinte az első féléves eredmény duplázása nem reális a következő hónapokban" - mondta Martzy Antal. 

A Bankholding eredményes két negyedéven van túl, amely végén közel 50 milliárd forintos adózás utáni eredményt könyvelt el, az egyszeri hatásoktól megtisztított eredmény 106,5 milliárd forint lett. Ez az előző év azonos időszakához képest 41,5 százalékos növekedés. 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!