Egy csomó amerikai befektetési alap arra próbálja rávenni a francia államot, hogy emelje meg az EDF energetikai vállalat államosítása során a részvényeseknek kínált vételár összegét. A Financial Times értesülései szerint a francia felügyeletnél lobbiznak a 10 milliárd eurós kivásárlás árfolyamának növelése érdekében.

A francia állam azt a 16 százalékos részvénycsomagot igyekszik megszerezni az EDF-ben, amely még jelenleg nincs a tulajdonában. Eközben az energetikai csoport a francia atomerőművekben a termelés akadozásával küzd, miközben az áram fogyasztói árának drasztikus áremelkedése mellett erőműveket is építenie kellene.

A mostani államosítás teljes hátraarcnak megtekinthető a cég 2005-ben történt privatizációjához képest. Az akkor 32 euró árfolyamon eladott részvényeket most 12 euróért próbálja meg visszavásárolni a francia állam, nem csoda hogy az akcióval egy csomó hosszabb távú befektető, köztük a cég munkavállalói is elégedetlenek. Az amerikai befektetési alapok, amelyek néhány százmillió euró értékben tartanak EDF részvényeket a képviseletüket ellátó ügyvéd szerint a francia felügyeletnél azt szeretnék elérni, hogy a kivásárlási árat 15,8 euróra növeljék.

Az alapok arra hivatkoznak, hogy az EDF vezetésének elmúlt években adott tájékoztatásai hiányosak voltak. Nem tartalmazták ugyanis pontosan azt, hogy milyen hatásai lehetnek a francia kormány döntéseinek a cég működésére, illetve ezen hatások felmérésére nem fogadtak fel független tanácsadó céget. A befektetők jogi képviselője szerint az, hogy a kisebbségi részvényeseket nem látták el a megfelelő információval és ezután nem kapják meg a fair árat részvényeikért rendkívül rossz fényt vet a francia tőkepiacra. Pont akkor, amikor Párizs a brexitet követően igyekszik magához ragadni London után az európai kontinens vezető pénzügyi központjának szerepét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!