Merkelék döntöttek a nők javára, fejére áll Németország

Megegyeztek az Angela Merkel kancellár kormánykoalíciójában lévő pártok, hogy hamarosan bevezetik a kötelező női kvótát a német nagyvállalatok többségénél. Szinten minden nagyobb cégnél elvárás lesz a női tag a vezetésben.
Lovas-Romváry András, 2020. november 22. vasárnap, 15:21
Fotó: Pixabay - képünk illusztráció

Megegyezésre jutottak a kötelező női kvóta ügyében a hét végén az Angela Merkel koalíciójában részt vevő pártok, s így a jövőben elfogadandó törvény szerint várhatóan kötelező lesz minden nagyobb cég igazgatóságába egy női tagok delegálni, ha a vezető testület létszáma meghaladja a három főt. A Handelsblatt tudósítása szerint az előírás nem csak a német gazdaság kirakatának számító, a DAX indexben szereplő cégek esetében lesz alkalmazva, hanem az összes úgynevezett részvételi társaság esetében is, azaz több, mint 630 német nagyvállalatnál (ezek a minimum 2000 főt foglalkoztató cégek, ahol a munkavállalók képviselete kötelező a cég vezető testületében).

Franziska Giffey, nő- és családügyi miniszter a lépést történelmi áttörésnek nevezte, szerinte ugyanis ezzel végre sikerül megszüntetni a teljesen nőmentes vezető testületeket. Az intézkedésre azért volt szerinte szükség, mivel a korábbi, önkéntes alapon működő, ösztönzésre alapuló szabályozás nem hozott eredményt. Azt a rendelkezést még 2015-ben vezették be - írja a Financial Times.

A lap szerint a nagyobb német üzleti csoportokat valószínűleg nem fogja igazán lelkesedéssel eltölteni a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között kötött egyezség ténye. Korábban is hangoztatták ugyanis, hogy egy ilyen szabály nem kívánt mértékű állami beavatkozást jelent a cégek belső ügyeibe, s azt állították, hogy meglehetősen szűkös a kínálat a cégek vezetésébe alkalmas női jelöltekből.

A DAX index cégeinek igazgatóságaiban jelenleg 12,8 százalék a a nők aránya. Ugyanez az arány az amerikai nagyvállalatok körében 28,6, Svédországban 24,9 az Egyesült Királyságban 24,5 százalék. A BUX index négy legnagyobb súlyú cégénél, az OTP-né, a Molnál, a Magyar Telekomnál és a Richternél ez az arány összesítve alig haladja meg a 10 százalékot. Az OTP és a Mol igazgatóságában egyetlen női tag sincs.

A nagy német vállalatoknál ráadásul az elmúlt egy évben a felső vezetői beosztásban lévő nők aránya csökkent is, 23 százalékra 29 százalékról - idéz egy felmérést az FT. A kisebb német tőzsdei cégeknél ez az arány alig 10 százalék. Tavaly úgy tűnt, hogy az egyenjogúság ügyében történt némi előrelépés. Az SAP szoftvercég élére Jennifer Morgant nevezték ki, ő lett az első első női vezető egy DAX vállalatnál, azonban mindössze 6 hónapot töltött el pozíciójában.

A két német kormánypárt közti megegyezés tartalmazza azt is, hogy az állami többségi tulajdonban lévő cégek felügyelő bizottságaiban a helyek legalább 30 százalékát nők számára kell fenntartani. Ezen felül női kvótát fognak bevezetni olyan nyilvános szervezeteknél is, mint az egészségbiztosítók, nyugdíjbiztosítók, és a Szövetségi Munkaügyi Hivatal. A szövetségi ügynökségeknél a női vezetők aránya jelenleg alig 14 százalék.

A most született megállapodást, amelyet a kormányzópártok küldöttei kötöttek nemsokára prezentálják a pártok vezetésének, s ha jóváhagyják, akkor a német kormány jövő hónapban  adhat neki szabad utat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sorathul, 2020.11.24 17:29

@oligomer:
"Ugye Te sem gondolod komolyan, hogy vissza lehet küldeni 100 ezres nagyságrendben illegális migránsokat! "
Miért mi akadálya lenne?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

CoolKoon, 2020.11.24 14:32

@Sorathul: "azok akik elbírálásukat követően nem felelnek meg, ki lehet toloncolni őket?" - Persze, jogilag ki. Mondom, volt már erre példa: jogilag kitoloncolt ügyeskedőket nem fogadott vissza a küldő ország. És ezzel az EU nem igazán tud mit kezdeni.
"Illegális határátlépésért is ki lehet toloncolni őket." - Az is csak akkor ilyen egyszerű, ha az illegális határátlépő a szomszédos országból jött. Itt viszont kontinenseken, több országon át szökdöső bevándorlókról van szó, amikor is életbe lép a fentebb vázolt eset.
"Hidd el, hogy csak akarat kérdése az egész." - Persze, meg lehetne zsarolni az ilyen államokat sokmindennel (pl. Pakisztánt azzal, hogy nem kapnak segélyt), de hát akkor a büdös nyugati komcsik neokolonializmust kiáltanának, és visítanának, mint a vett malac.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2020.11.24 09:59

@Sorathul:
Nem szokásom belekötni senkibe, hacsak nem ad rá okot. Hülyékhez meg nem szólok hozzá. Nem mostanában regisztráltam és van néhány év tapasztalat mögöttem, hogy ne üljek fel a provokációnak.
Amit hiányoltál:
https://ec.europa.eu/info/strategy/priorities-2019-2024/promoting-our-european-way-life/new-pact-migration-and-asylum_hu
Ez az EU hivatalos honlapja. Remélem a moderátor nem törli ki.
Ugye Te sem gondolod komolyan, hogy vissza lehet küldeni 100 ezres nagyságrendben illegális migránsokat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2020.11.24 08:29

@CoolKoon:
"És? Az EU jog az EU-n kívül nem érvényes. Ha a "fogadó állam" azt mondja, hogy nem (vagy ha nincs fogadó állam, mert szét van bombázva), akkor az EU akár fejre állhat és ketyeghet, de LEGÁLIS módon akkor se küldheti őket vissza."
Értem én, de azok akik elbírálásukat követően nem felelnek meg, ki lehet toloncolni őket? Illegális határátlépésért is ki lehet toloncolni őket. Akkor most hogy is van?
Hidd el, hogy csak akarat kérdése az egész.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

CoolKoon, 2020.11.23 23:22

@Sorathul: "EU jog szempontjából pedig igaz." - És? Az EU jog az EU-n kívül nem érvényes. Ha a "fogadó állam" azt mondja, hogy nem (vagy ha nincs fogadó állam, mert szét van bombázva), akkor az EU akár fejre állhat és ketyeghet, de LEGÁLIS módon akkor se küldheti őket vissza. Háborús övezetbe pedig pláne nem, még a veszélyes bűnözőket sem.

"Angliában és Franciaországban jártál?" - Igen, Angliában jártam. Nos, ami őket illeti, kicserélték a dolgozó népet gyakorlatilag mindenféle népekre. De a Calais-nál "várakozó" haszonlesőkkel még nekik is meggyűlt a bajuk. Ugyanis ők azelőtt szinte kizárólag a volt gyarmataikról engedtek odatelepülni bevándorlókat, egytől egyig olyan országokból, ahova seperc alatt visszaküldhették a "rosszalkodókat". Ezek a mostaniak viszont nem olyan helyekről jönnek.

"A cigányságot mi is." - Ami azt illeti, eleinte nem volt velük gond. Azok az ipari forradalom idején kezdődtek, amikor az olcsó tömegtermelt cuccok kiszorították a kézzel gyártott, kovácsoltvas termékeiket.

"Letelepedési kötvényekhez mit szólsz?" - Ugyanúgy viszolygok tőle, pláne azóta, hogy mindenféle nemzetközi bűnözői csoportoknál magyar útleveleket találtak....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html