Alaposan megégették magukat a profi shortosok idén a Redditen gyülekező, a nem túl értékes részvények árfolyamát az egekbe hajtó befektetői tömegekkel szemben. S úgy tűnik, nem is nagyon mernek tömegesen eladási pozíciókat nyitni, annak ellenére hogy a részvényeknek nem csak az árazása, de értékeltsége is húszéves csúcsára emelkedett - írja a Bloomberg. Márpedig az ellentét analízis hívei szerint amikor az utolsó pesszimista is bedobja a törülközőt, akkor ér csúcsára a piac, s ezután jöhet a visszaesés.

Az S&P 500-as részvényindexben szereplő részvényekre nyitott medián shortok arányának mediánja jelenleg 1,6 százaléka a piaci kapitalizációnak, ami 17 éves mélypontot jelent - írják a Goldman Sachs elemzői. Európában sem más a helyet, a sortzárási hullám olyan alacsony szintre küldte a részvényekben nyitott fedezetlen eladási pozíciók arányát, amire a Morgan Stanley elemzői szerint eddig soha nem volt példa.

Eközben viszont a legagresszívabban spekuláló profi intézményi befektetők, a hedge fundok körében a részvényekre nyitott vételi pozíciók nagysága évek óta mért legmagasabb szintje közelében van a JPMorgan Chase kiemelt ügyfelekkel foglalkozó brókercége szerint. Ezek mind annak a jelei, hogy tart az a befektetői mánia, amely a részvényárfolyamokat rekordra hajtotta világszerte az elmúlt hónapban. Ez arra a feltételezésre épül, hogy a gazdaságok újraindításakor hatalmas elköltetlen pénzösszegek pörgetik majd a gazdaságokat, amelyek a kormányzati segélycsomagok hatására halmozódtak fel az embereknél. Ebben a helyzetben viszont az erre szakosodott profi befektetőknek sem nagyon akaródzik eladási pozíciókat nyitni, még akkor sem, ha az adott részvény értelmetlenül drága, vagy a kibocsátó cég a csőd szélén tántorog.

Elérkezett a tömeges eufória ideje, senki sem akarja, hogy egy rosszul megnyitott sort miatt elvérezzen - mondta Benn Dunn, az Alpha Theory Advisors nevű tanácsadócég elnöke.

Mindenki részvényt akar

A lezárások enyhítése és az egyre magasabb szintű átoltottság megindított egyfajta rotációt a részvények között, ez most a korábban népszerűtlenebbnek tekintett papírok irányába tart, a nem túl jó minőségű cégek, illetve az alulértékelt, de biztos üzletmenettel rendelkező vállalatok felé. A hedge fundok, az Egyesült Államokban és Európában egyaránt sorra zárják short pozícióikat, s nem nagyon akaródzik újakat nyitniuk a növekedési részvényekben. Márpedig az utóbbi hetekben ezek teljesítik alul a piac egészét.

Pedig az elszállt árazások épp elég okot adhatnának annak, aki eladáson törné a fejét. Az S&P 500-as részvényindex kosarában szereplő részvények átlagos P/E hányadosa az idei várt eredményekkel 23 körül van, ez 2000 óta a legmagasabb érték. A 10 éves amerikai állampapírhoz képest 2010 óta nem volt ennyire alacsony az index kockázati prémiuma. Ennek ellenére senki sem mer shortolni. Az amerikai aktív alapkezelők szövetsége, az NAAIM adatai szerint tagjaik körében a legpesszimistább csoport, amely jellemzően mindig tart short pozíciókat, már 21 hete az elmúlt 25-ból nettó vételekben ült, ez a leghosszabb ilyen periódus 2018 óta.

Ez most egyszerűen egy olyan piac, ahol az elsöprő erejű fundamentumokkal a háttérben csak venni lehet - mondta Pihil Camporeale, a JPMorgan Asset Management portfólió menedzsere.

A Deutsche Bank elemzése szerint a nem intézményi típusú befektetők körében mindenkori csúcsán van a részvények iránti étvágy, olyanok is nyakig ülnek a részvényekben, akik egyébként nem szoktak. Ez nem azt jelenti, hogy a befektetők nem védekeznének egy esetleges áresés ellen, azonban ezt inkább az opciós piacon teszik. Ezen az S&P 500-as részvényindexre és az azt követő legnagyobb tőzsdén jegyzett alapokra nyitott eladási opciók állománya az elmúlt egy hónapban már enyhén emelkedni kezdett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!