Az elmúlt negyedévben a Bloomberg összesítése szerint a legpontosabb devizaárfolyam előrejelzést a Julius Baer svájci befektetési bank stratégái adták, ők most további font gyengülésre és újra beinduló dollárerősödésre számítanak - írja a pénzügyi hírügynökség.

A dollárt, mint menedékdevizát sokkal kevesebben birtokolják mint a jent. Mivel a Brexit téma még a következő hetekben, hónapokban foglalkoztatni fogja a befektetőket, ezért természetes kereslet növekedést várunk iránta - mondta David Kohl, a befektetési bank devizaelemzési osztályának vezetője. Mi korábban enyhén gyengébb dollárra számítottunk, azonban a következő három hónapban ez drasztikusan megváltozhat - tette hozzá.

Előrejelzésüket elsősorban az amerikai gazdaság fundamentális erejére alapozzák. Kohl szerint az másfél évnyi ernyedtség után ismét ugrásszerűen erősödhet, s úgy véli, a határidős kereskedők és a devizapiac alulbecsülik a Federal Reserve kamatemelésének esélyét és annak hatásait. Ez szerinte segíteni fogja a dollárt abban, hogy magához térjen a főbb devizákkal szemben idén eddig bemutatott gyenge teljesítményéből. Becslése szerint, az euró a negyedév végére 2 százalékkal, az 1,08-as szintig eshet a dollárral szemben.

Ennél jóval nagyobb mozgást vár még a fontban, a brit deviza szeptember 30-ig akár 1,16-ig eshet a dollárral szemben, ez további 10 százalék körüli leértékelődést jelentene a Brexit szavazás után már amúgy is sokat leértékelődő árfolyamban. A font/dollár keresztárfolyam a ma reggeli kereskedésben 1,28-ig, 30 éves mélypontra süllyedt, az újabb eladási hullámot a Bloomberg szerint néhány angol ingatlanalap befektetési jegyei forgalmazásának felfüggesztése váltotta ki, amely a befektetők számára komoly jelzés volt, hogy a befektetői bizalom gyengül az Egyesült Királyság iránt. Kohl szerint a font dollár az év végére sem tér majd magához.

Nem jövendölnek szigort

Az euró/dollár keresztárfolyamra a negyedévben legpontosabb becslést adó Canadian Imperial Bank of Commerce szakértői is a dollár mellett tették le voksukat. A dollárt szerintük a Fed és a többi jegybank monetáris politikája között erősödő divergencia határozhatja meg. A határidős jegyzésekből arra lehet következtetni, a piac teljesen kiárazta egy 2018 előtti amerikai kamatemelés esélyét, többek között ez az oka annak, hogy az amerikai deviza árfolyama az első félévben átlagosan 3,4 százalékkal esett a többi vezető devizával szemben.

A folyamatos a bizonytalanság a piacon, miközben a három nagy jegybank közül kettő is a további lazítás irányába mozdulhat el, a britekkel kapcsolatos bizonytalanság a Bank of England részéről várható lazítással párosulva mind abba az irányba mutat, hogy a dollár profitálhat a helyzetből - Jeremy Stretch, a CIBC vezető devizastratégája. Szerinte a negyedév végére az euró/dollár keresztárfolyam 1,06-1,07-ig süllyedhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!