New Yorkban a DJIA-30 index 1,03 százalékos, az S&P-500 index 1,30 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,69 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést.

Szerdán jelenik meg a Fed előző kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, amelyből a piac útmutatást remél a feltételezett monetáris szigorítás ütemtervére vonatkozóan. Az emelkedő fogyasztói árindex és a fokozódó inflációs várakozások tükrében a piac arra számít, hogy a Fed a gazdaságösztönző monetáris eszközök visszafogására, az irányadó dollárkamat megemelésére kényszerülhet a gazdaság túlfűtöttségének megakadályozása érdekében.

QP | Quality Placement

A kamatemelés a kötvényhozamok emelkedését vonja maga után, a kötvényhozamokra érzékenyen reagáló értékpapírpiaci befektetési eszközök árfolyama emiatt csökkenésnek indult. Az olyan technológiai óriások, mint az Apple, a Microsoft és a Facebook részvénye a szerdai kezdés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban 1,0 százalék körüli csökkenést szenvedett el.

A bitcoin árfolyamának esésével párhuzamosan csökkent a kriptodeviza kereskedelemmel és fizetési szolgáltatásokkal, valamint kriptodeviza bányászattal foglalkozó cégek részvényének árfolyama is. A bitcoin árfolyama már 40,0 százalékkal esett az áprilisi csúcs óta, mivel a Tesla bejelentette, hogy nem árulja többé autóit digitális devizáért, Kína pedig megtiltotta a pénzintézeteknek digitális deviza fizetési szolgáltatások nyújtását. A Coinbase Global és Silvergate Capital Corp fizetési szolgáltatók részvénye 5,0 és 2,0 százalékkal gyengült, a Riot Blockchain és a Marathon Digital Holdings bitcoin-bányák árfolyama pedig 10,0 és 12,0 százalékkal esett.

Az olaj ára a keddi 1,0 százalék után tovább csökkent szerdán. A piaci hangulatot részben a koronavírus-fertőzések ázsiai terjedése terhelte meg, mivel a gazdasági korlátozások ezzel járó életbe léptetése csökkentheti a világ olajkeresletének növekedési ütemét. Tartanak a piacok ugyanakkor a Fed jegyzőkönyvének tartalmától is, mert az inflációs aggodalmak miatt bevezetendő monetáris szigorítás is fékezheti a gazdasági növekedés ütemét és ezáltal az olajkeresletet. Kivárásra rendezkedtek be emellett az olajpiaci kereskedők az amerikai olajkészletek elmúlt heti alakulásáról a nap folyamán megjelenő tájékoztatás előtt.

A WTI nyersolaj ára az amerikai piacok szerdai nyitásakor 2,72 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 63,72 dolláron a nemzetközi kereskedelemben, a Brent ára pedig 2,49 százalékkal csökkent 67,00 dollárra.

Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2215 dolláron, az arany spot ára 0,09 százalékkal csökkent unciánként 1867,67 dollárra. A dollár árfolyama kissé erősödött a Fed jegyzőkönyvének publikálását megelőzően, ami az euró árfolyamát és az arany árát is csökkentette. A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár index az amerikai piacok nyitásakor 89,91 ponton állt 0,18 százalékos csökkenéssel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!