Zsebre rakták a magyar gazdagokat, mellényzsebből fizethetnék az olimpiát

Hatalmas érdeklődés mellett keltek el a Snap részvényei a tegnapi kibocsátás során. Az alapító tulajdonosok vagyona most akkora, hogy amellett elbújhatnak a leggazdagabb magyarok és könnyedén kifizethetnének akár egy budapesti olimpiát is.
Lovas-Romváry András, 2017. március 2. csütörtök, 11:54
Fotó: Reuters

A bikapiacokra jellemző tolongás mellett keltek el a Snap részvényei a tegnapi első nyilvános kibocsátás során, s az árazás is az ilyenkor jellemző őrült szinteken történt. A múlt hónapban a Snapchatet birtokló cég tulajdonosai 14-16 dollár közé tették az eladási árat, amit néhányan már akkor is túlzónak tartottak, ehhez képest tegnap 17 dolláron is sorban álltak értük a befektetők.

Ezzel az árazással a cég értéke 19,7 milliárd dollár, a tőkeemeléssel egybekötött kibocsátáson összesen 3,4 milliárd dollárt szedett be a cég. A Financial Times értesülése szerint a felajánlott részvény mennyiséget többszörösen túljegyezték az érdeklődők. A jelenlegi tulajdonosok közül többen is kötelezettséget vállaltak arra, hogy egy évig nem adnak el további részvényeket a piacon, ezzel is biztosítandó a papírok árának stabilitását.

A részvényekkel a kereskedés ma indul a New York-i Értéktőzsdén, a kereskedés kezdetét jelző harangot a Snap vezetőinek jelenlétében fogják megkongatni.

A gyorsan eltűnő képüzenetiről ismert szolgáltatást nyújtó Snapchat-et üzemeltető cég vezérigazgatója, Evan Spiegel és alapítótársa, a cég műszaki igazgatója, Bobby Murphy részesdése a kibocsátási árral számolva fejenként 4,3 milliárd dollárt ér. Ez elképesztően nagy összeg, mostani árfolyammal számolva 1250 milliárd forint, ami több, mint ötszöröse a 100 Leggazdagabb című kiadvány szerint a leggazdagabb magyar, Csányi Sándor vagyonának. Szintén a 100 Leggazdagabbat tavalyi összesítését véve alapul ez akkora összeg, mint a 12 leggazdagabb magyar becsült vagyona összesítve. Ha ezen az árfolyamon eladnák részesdésüket, akkor 60 százalékkal többet kapnának érte, mint amennyibe a kormány ígéretei szerint a budapesti olimpia került volna (774 milliárd forint).

A cégbe korábban beszálló befektetők közül a Benchmarké 2,6, a Lightspeed Venture Partnersé 1,6 milliárd dollárt ér ezen az alapon.

A Snap sikeres debütálása akár több "egyszarvút" is a tőzsdei megjelenés felé csábíthat - írja a lap. Egyszarvúnak az internetes start-up cégek világában az egymilliárd dollárt elérő értékű vállalatokat nevezik. Ezzel egy kockázati tőke befektető még az első dotcom lufi előtt tett kijelentésére utalnak, amely szerint az internetes startupok között azok, melyek elérik az 1 milliárd dolláros nagyságot olyan ritkák, mint az egyszarvúak.

Michael Underhill, a Capital Innovation nevű vagyonkezelő cég befektetési igazgatója szerint ha az árfolyam a kibocsátási ár alá süllyedne a kereskedés során, az keserű szálízt hagyna maga után a kibocsátáson vásárló befektetőknél, s elbizonytalanítaná a hasonló eladásra készülő cégek vezetőit.

A Snap részvényeladását egyébként felgyorsíthatta, hogy a Facebook az általa kínált hasonló szolgáltatásokra kísértetiesen hasonlókat kezdett el az Instagramon és a WatsAppon keresztül nyújtani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2017.03.02 15:24

Hülyék lennének olimpiára költeni a pénzüket. Ennél több eszük van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html