Antony Blinken amerikai külügyminiszter közölte orosz kollégájával, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg szükséges. Ez volt az első alkalom, hogy a két fél személyesen találkozott az ukrajnai háború egy évvel ezelőtti kitörése óta – számolt be a CNN.

A külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője szerint a Delhiben folytatott megbeszélés kevesebb mint tíz percig tartott. Az amerikai külügyi tárcavezető azt is közölte Szergej Lavrovval, hogy Oroszországnak szabadon kell engednie Paul Whelant, egy bebörtönzött amerikai állampolgárt, és hogy Moszkvának vissza kell csatlakoznia az Új START nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződéshez, amelyből nemrég kilépett.

Antony Blinken megcáfolta orosz kollégája minden olyan felvetését, miszerint az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatása megingott volna. Ennek ellenére semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország a közeljövőben változtatna az irányvonalon.

A két külügyminiszter legutóbb 2022 januárjában találkozott Genfben. Egy csütörtöki sajtótájékoztatón Szergej Lavrov azzal vádolta a nyugati országokat, hogy megpróbálják befolyásolni a semleges államokat, hogy elítéljék Oroszország ukrajnai invázióját.

A Nyugat folytatja a kísérleteit, hogy mindenkire és mindenre nyomást gyakoroljon

– mondta az orosz külügyminiszter.

Washington Kijev megsegítéséért lobbizik

Antony Blinken a delhi csúcstalálkozó alatt megbeszéléseket folytatott vezető diplomatákkal, hogy minél több támogatást gyűjtsön Ukrajna számára. Csütörtök reggel egy zárt ajtók mögött zajló csoportülésen az amerikai politikus ismét kárhoztatta a háborút:

továbbra is fel kell szólítanunk Oroszországot, hogy a nemzetközi béke és a gazdasági stabilitás érdekében vessen véget agresszív háborújának és vonuljon ki Ukrajnából.

A világ 19 leggazdagabb országát és az Európai Uniót tömörítő G20-ak a világ gazdasági teljesítményének 85 százalékát és népességének kétharmadát adják.