Az elmúlt napokban már másodszor esett 40 euró alá megawattóránként az európai tőzsdei gázár: először bő egy hónapja került erre sor azóta, hogy 2021-ben Oroszország a kínálat visszafogásával mesterségesen felverte az árat, mintegy készülve a háborúra.

Túlkínálat

Most az ár azonban alul is múlta a márciusit: 38 euróig süllyedt. Hogy érzékeltessük, mit jelent ez: a 2021 előtti évtizedben többnyire 20 és 30 euró között volt ez az ár, vagyis a korábban jellemző szinthez képest már nem tér el jelentősen, miközben a háború előtti időszakban 70 körül járt, tavaly ősszel pedig 300 euró fölött tetőzött. 

TTF tőzsdei gázár, euró/megawattóra
TTF tőzsdei gázár, euró/megawattóra
Kép: barchart.com

Az egyre csökkenő ár mellett sok piaci résztvevő fél attól, hogy ez csak átmeneti jelenség, és évközben még jöhetnek meglepetések, ha valamiért felborul a piac. Ugyanakkor látszik, hogy viszonylagos túlkínálat van: a gázexportáló országoknak egyre jobban tetszik a kitermelési költségekhez képest számukra még igen kedvező ár, még úgy is, hogy a kontinensek között cseppfolyósítva lehet csak szállítani a gázt.

Sok eladó, félig telt gáztárolók

Szinte minden komolyabb exportőr (USA, Katar, Ausztrália, Nigéria és még több kisebb) nagy erőkkel fejleszti kikötői kapacitásait, ahol lezajlik a cseppfolyóssá alakítás és behajózás. Az évtized végéig várhatóan 36 százalékkal nő a kapacitás, ami azt jelenti, hogy lényegében korlátlanná válik a kínálat, így a cseppfolyósított (LNG) gáz ára sokat közeledhet az amerikai piaci árhoz, ami jelenleg jóval 10 euró alatti értéken van.

Ez persze a következő években fog megvalósulni, és a félelmeket az táplálja, hogy mi történik, ha idén nő meg a kereslet mondjuk Kína részéről. Ugyanakkor az látszik, hogy a tavalyihoz hasonló hirtelen piaci felfordulás nem állhat elő, egyrészt mert már csak az USA-ból 24 hajó szállítja hetente az LNG-t, ami jelenleg bőségesen ellátja mind Európát, mind Ázsiát, másrészt az európai gáztárolók továbbra is jóval magasabb szinten vannak, mint ilyenkor, a fűtési szezon végén jellemző.

Adnak az oroszok is, ahol tudnak

Ebből következően idén sokkal kevesebb gáz kell a teljes feltöltéshez, miközben tavaly a magas árak miatt sok ország nyár végéig várt, míg megkezdte a komolyabb betárolást. Most ez folyamatosan fog zajlani, valószínűleg idén senki nem hagyja az utolsó pillanatra a dolgot, így a kereslet időben is sokkal jobban eloszlik, mint más években.

Az ázsiai keresletet ugyanakkor most már az orosz olaj is hűti, mivel Kína a meglévő csővezetékeken vásárol Oroszországtól, és ezek kapacitása egyelőre nem nagy, de miután Oroszország is piacot keres a korábban Európában eladott gáznak, egyre inkább ők is cseppfolyóssá alakítják és így kínálják a világpiacon. Így Ázsiában akár konkurenciát is jelenthetnek az amerikai vagy akár ausztrál eladóknak, erős árversenyt is kialakíthatnak, így az európai piac vonzóbb maradhat a többi exportőrnek.

Októberi szállításra sem drága

Összességében a folyamatok arra utalnak, hogy az európai piac is egyre inkább közeledik a régebben megszokott árszintekhez, és ha lesznek is ingadozások az árban, vélhetően azok már nem lesznek a tavalyihoz hasonlíthatók. Erre utal az is, hogy még az októberi határidős ár is csak 46 euró, vagyis az eladók boldogan eladják előre a jövőben szállítandó készletet, tartva attól, hogy hosszabb távon inkább csökken az ár.

Hazai számok

A jelenlegi 38 eurós ár köbméterben kifejezve nagyjából 43 eurócentet jelent, ami nagyjából 160 forintnak felel meg. Ha ehhez hozzáadjuk a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árrést, áfát is egyéb költségeket, akkor is 300 forint alatti fogyasztói árat kapunk, ami ugyan a rezsicsökkentett 100 forinthoz képest még sok, de az átlagfogyasztás fölött fizetendő 752 forinthoz már a piaci ár két és félszerese. A kormány egyelőre nem szándékozik ezt csökkenteni, kérdés, hogy ha stabil marad a piac, év közben nem változtatnak-e ezen az állásponton.