Az elmúlt 2-3 hétben ugrásszerűen nőtt a gyerekek megbetegedésének száma az előző hullám csúcsához képest. A harmadik hullámban nemcsak az érintett gyerekek száma nagyobb, hanem köztük is előfordul a súlyos lefolyású megbetegedés, ami eddig nem volt gyerekre jellemző - mondta a gyermekorvos az ATV-ben.

A gyerek és felnőtt betegek között van egy nagy különbség: a gyerekek tovább tudnak kompenzálni, nem látszik annyira súlyosan a betegség, hirtelen éri el őket az összeomlás. Nem kell minden hőemelkedéses gyereket kórházba vinni, de fontos kapcsolatban lenni az orvossal, hogy ha a tünetek rosszabbra fordulnának, azt egyből fel lehessen ismerni.

QP | Quality Placement

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben az elmúlt hat hétben körülbelül megháromszorozódott a koronavírus miatt bekerült gyerekek száma - nyilatkozta a Blikknek tíz nappal ezelőtt Szabó László, a kórház belgyógyász osztályvezető főorvosa. Változott a betegek életkora, a járvány korábbi szakaszaiban jellemzően serdülőkorúak voltak, most viszont már újszülöttek is vannak köztük. "Csecsemőkorútól a 18 éves gyerekig minden betegünk van most" - mondta az orvos.

Nem lehet véget vetni a járványnak, amíg a gyerekek szabadon hozzák-viszik a fertőzéseket - véli Póta György. A legnagyobb transzmissziós korosztályt ugyanis az óvodások és kisiskolások jelentik, addig ugyanis nem lesz vége a járványnak, amíg őket nem tesszük védetté. ​

Az orvos szerint a krónikus beteg gyerekek egy részét nem tudják oltani, mert nem kísérleteznek rajtuk. A 16 év feletti gyerekeket viszont el kellene kezdeni oltani nálunk is, a Pfizer vakcinája adható 16 év felett. A gyermekorvos szerint közülük a krónikus betegeket (például a cukorbetegeket) kellene oltani.