Robbanás előtt állhat a kiskereskedelem, miután a KASZ az Auchannál és a Metrónál is felmondta a hatályban lévő bérmegállapodást, míg utóbbinál a felmondási idő már lejárt, az Auchannál pedig október végén jár le - idézi a portál a szakszervezet vezérét. A két cégnél az alacsony alapbérek miatt lehetnek problémák Karsai szerint. Hiába vannak ugyanis plusz juttatások a két hálózatnál, munkavállalók inkább az alapbért tartják fontosnak.

A bérmegállapodások aláírásakor általában az abban foglaltak az érvényesek, ugyanakkor ebben olyan kötelmek is vannak, hogy adott esetben nem lehet keményebb eszközökhöz folyamodni, legyen az egy demonstráció vagy éppen egy sztrájk. Azzal tehát, hogy a Metrónál és Auchannál felmondták ezt, keményebb tárgyalások is jöhetnek, hiszen megkötések nélkül tárgyalhatnak a következő évi bérről. Így, ha megakadnának a bértárgyalások, akkor demonstrációhoz vagy sztrájkhoz is folyamodhatnak.

QP | Quality Placement

Karsai azt is elárulta: a cégek betartották az előző évben megkötött bérmegállapodásokat, csakhogy azóta annyit változott a munkaerő-piaci helyzet, hogy az mára elavulttá vált. Úgy látja, hogy inkább a Metrónál lesz arra szükség, hogy a munkavállalók "megmutassák az erejüket" - ehhez akár a sztrájktól sem riadnak vissza. A láncnál van ugyan 13. és 14. havi bér, csakhogy ez alapbérként még mindig alacsonyabb bérszintet eredményez összességében, mint amennyit a többi hasonló multinacionális cégnél kínálnak. A megoldás szerinte az lenne, ha az alapbér bruttó 210 ezer forintra emelkedne, és erre jöhetne rá a 13. és 14. havi juttatás. (Arról ugyanakkor nem számolt be a portál, hogy mennyi a jelenlegi alapfizetés.)

Az Auchannál annyiban más a helyzet, hogy ott a hónap végén jár le a bérmegállapodás felmondási időszaka. A bértáblát itt is elküldték, a tárgyalások még nem indultak el. Az Auchan Retail Magyarország ugyanakkor azt nyilatkozta az atv.hu-nak: nyitottak az egyeztetésre.

Képünk forrása: Nagy Attila/Napi.hu.