Egy év múlva feltámadhat Budapest patinás régi bevásárlóközpontja, a Blaha Lujza téren lévő Corvin áruház - derül ki a 24.hu történelmi áttekintéssel színesített, helyszíni beszámolójából. A rendszerváltás utáni években a tulajdonos Centrum, majd az abból kinőtt Skála a nagy plázafejlesztések közepén hiába tett ígéretet a Centrom felújítására, illetve az áruház épületét burkoló alumíniumpanelek eltávolítására, azok végül nem váltak valósággá. (Az alumíniumburkolat 2018 májusában, ötvenegy év után tűnt el.)

A Centrum által 2003-ban egy ideig lebontani, majd újjáépíteni kívánt épület – ezt végül a műemlékvédelem akadályozta meg, hiszen gyorsan védetté nyilvánította – a kétezres években egy kínai érdekeltségű áruháznak, könyvesboltnak, illetve egy szupermarketnek adott otthont, a következő évtizedben pedig az egykori raktár-, illetve kiszolgáló terekben művészeknek, tervezőknek, illetve civil szervezeteknek is otthont adó kulturális és közösségi központok, illetve szórakozóhelyek kaptak itt helyet.

Ezek az új tulajdonos, a Corvin Áruház Ingatlanfejlesztő Kft. tervei miatt 2017-től kezdve lassan elhagyták az épületet, 2022 januárjára pedig az utolsó bérlő, a Spar is kiköltözött, így a járókelők számára is jól láthatóan elindultak a felújítási munkák, amelyek a következő hónapokban egyre gyorsabbá válnak majd – mondta el tulajdonos Balogh Olivér a hírportálnak.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a -1., 0., illetve 1. emeletek az eredeti céloknak megfelelően kereskedelmi és vendéglátó funkciót kapnak, a második és ötödik emelet között pedig irodák lesznek, a hatósági építésügyi rendszerből pedig kiderült, hogy a tavalyi év folyamán négy engedélykérés is indult, illetve ért sikeres véget. Tavasszal az egyik belső udvar átalakítása, a nyár folyamán a szükséges bontási munkák, ősszel pedig a nagy udvarral kapcsolatos változások, illetve az átépítés részletei kaptak zöld utat, így nem tűnt kizártnak, hogy az előző év végén tett ígéretekhez híven rövidesen valóban megnyílhatnak a kapuk a vásárlók, illetve a bérlők előtt.